Evita musical 2024-ben a Margitszigeten - Jegyek és szereplők itt!

Kelt: 2024.03.04

Evita musical 2024-ben a Margitszigeten - Jegyek és szereplők itt! Az Evita musical 2024. július 5-én és 6-án lesz látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Budapesten oylan sztárokkal mint Kocsis Dénes, Pesák Ádám, Csengeri Attila és Szemenyei János. Jegyek itt!

Andrew Lloyd Webber musical olyan siker musicaleket tudhat maga mögöt, mint a Macskák, a Jézus Krisztus Szupersztár vagy éppen József musicalek, ám kétségtelenül a legismertebb musicalje az Evita lett. A musical színházak mindegyike bemutatta és az előadás a mai napig mindig teltház, hiszen a Madonna főszereplésével bemutatott film világhírűvé tette a darabot és persze a Don't cry for me Argentina című dalt.

A Margitszigeten is számos színházzal együttműködésben láthatta már a közönség ezt a világsikert. Az Evita 7 év után 2024-ben ismét új formában kerül színpadra a Margitszigeten a Margitszigeti Színház és a Győri Nemzeti színház közös produkciójaként.

Az Evita musical 2024. július 5-én és 6-án lesz látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Budapesten.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Az előadás mindkét nap más szereposztásban lesz láható. Míg július 5-én Eva Peront Horváth Mónika, Che-t Szemenyei János, Peron tábornokot Nagy Balázs és Magadlit Fejszés Attila alakítja, addig július 6-án Eva Peron szerepében Gadó Anitát, Magadliként Kocsis Dénest, Peronként Csengeri Attilát és Che szerepében Pesák Ádámot látjuk a tervek szerint.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Dolhai Attila lesz a Rebecca musical főszereplője 2024-ben Szegeden!
Dolhai Attila lesz a Rebecca musical főszereplője 2024-ben Szegeden!
A Szabadakarat 2024-ben Ember Márkkal látható újra a Margitszigeten - Jegyek itt!
A SZABADAKARAT >>>> koncertszínház 2024. május 28.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
A Szabadakarat 2024-ben Ember Márkkal látható újra a Margitszigeten - Jegyek itt!
A SZABADAKARAT >>>> koncertszínház 2024. május 28.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
Így énekli Andrea Bocelli Az Operaház Fantomja musical Éj zenéjét - VIDEÓ ITT!
Így énekli Andrea Bocelli Az Operaház Fantomja musical legszebb dalát. VIDEÓ ITT!
Musical is lesz a Vígszínház 2024/2025-ös évadában!
Bejelentette jövő évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház: a Liliomfi, a Büszkeség és balítélet, valamint a Rémségek kicsiny boltja című darabot is műsorra tűzik.
Musical is lesz az Egri várban az Agria Nyári Játékokon 2024-ben!
Musical is lesz az Egri várban az Agria Nyári Játékokon 2024-ben!
Szállj fel szabad madár koncert az Agria Nyári Játékokon Egerben - Jegyek és fellépők itt!
A Szállj fel, szabad madár! koncert 2024. július 6-án az Egri Várban az Agria Nyári Játékok keretein belül lesz látható. Jegyek itt!
Szép Nyári Nap Neoton musical az Egri Vár 2024-es műsorán - Jegyek itt!
A Szép nyári nap című Neoton-musical 2024. július 10-én Egerben az Agria Nyári Játékok Szabadtéri Színpadán látható.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x