20 év után visszatérő musicallel indul a 2022/2023-as évad a József Attila Színházban!

Kelt: 2022.05.11

20 év után visszatérő musicallel indul a 2022/2023-as évad a József Attila Színházban! Hat premiert, három nagyszínpadi és három stúdióbemutatót tart a jövő évadban a József Attila Színház, ahol a Made in Hungária, a Kaland, a Régimódi történet, a Koldusopera, A Karamazov testvérek és a Sírpiknik is látható lesz.

Nemcsák Károly igazgató a színház szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az első bemutatót a nagyszínpadon október 1-jén tartják, Fenyő Miklós és Tasnádi István Made in Hungária című zenés darabját Lengyel Ferenc rendezésében láthatja a közönség. Mint a rendező elmondta, a darab a 13. kerületben, az 1960-as években játszódik és végig szól a zene: a Hungária együttes legjobb dalai hangzanak el a történet során.
    
Szintén a nagyszínpadon láthatja a közönség december 10-től Szabó Magda Régimódi történet című művét, amelyet Hargitai Iván, a színház művészeti vezetője állít színpadra.
    
Az évad második felében, február 18-án tűzik műsorra Kurt Weill és Bertolt Brecht Koldusopera című darabját Bagó Bertalan rendezésében. A rendező kiemelte: a művet olyan színészek fogják eljátszani, akik el is tudják énekelni, magas színvonalon. Mint mondta, a műben nagy erővel jelenik meg a humor. Olyan előadást szeretnének létrehozni, amelyen sokat lehet nevetni.
    
A Gaál Erzsébet Stúdióban Márai Sándor Kaland című darabját Kiss Csaba rendezésében mutatják be október 8-án. A rendező elmondta: a darabot olvasva úgy érezte, hogy Máraiban egy kései Ibsen vagy korai Bergman van elrejtve a kor bonyolult nyelvezetébe fogalmazva. A lélektani krimi az élet olyan területéről szól, amellyel viszonylag keveset szoktak a színházban foglalkozni, arra keresi a választ, hogy megérte-e leélni az életet.
    
A stúdiószínpadon Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című művét Hargitai Iván rendezésében láthatja a közönség 2023. február 24-től. Ivan Menchell Sírpiknik című komédiáját Guelmino Sándor állítja színpadra, a bemutatót 2023. április 7-én tartják.
    
Nemcsák Károly az idei évadról elmondta: a járvány miatt kevesebb, összesen 300 előadást tartott a színház az idén, a látogatottság is kisebb volt, de az a fontos, hogy tudtak játszani. Négy nagyszínpadi bemutatót, a Szibériai csárdás, a Száll a kakukk fészkére, Az imposztor és a Portugál című előadást láthatta a közönség. Minden bemutatót meg tudtak tartani, kisebb időpont-módosításokkal.
    
Kiemelte: újra társulata van a színháznak, húsz művész alkalmazotti státuszban van. Új tagként mutatta be Horváth Csengét, aki a jövő évadtól csatlakozik a társulathoz.
    
Hozzátette, hogy a tánckart is bővítik, Tonhaizer Tündéhez és Horváth Ádámhoz csatlakozik Jakab Zsanett, Veres Dóra, Jakab Roland és Czakó Gábor.
    
Hangsúlyozta: kiemelten foglalkoznak a határon túli magyar színházakkal, havonta fogadnak előadásokat, és fontos számukra a fiatalok színházi nevelése is. Kitért arra is, hogy a Kaposvári Egyetemmel együttműködés indul, színészhallgatók dolgoznak a színházban.
    
Mint mondta, reményük van arra, hogy a színházépületet tovább építhetik, a 2018 óta tervezett építkezés tavasszal elkezdődhet és pár év múlva modern technikával rendelkező színházuk lesz. 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Petőfi musical - Petőfifju a Veszprémi Petőfi Színházban - Jegyek itt!
2023-ban tartják Topolcsányi Laura és Szomor György Petőfifjú című musicaljének ősbemutatóját, amelyet Oberfrank Pál és Szomor György rendez.
Macskafogó musical 2022-ben Szarvason a Vízi Színházban - Jegyek itt!
A Macskafogó musical 2022. augusztus 19-én a Szarvasi Vízi Színház színpadán lesz látható!
A Szabadakarat 2024-ben Ember Márkkal látható újra a Margitszigeten - Jegyek itt!
A SZABADAKARAT >>>> koncertszínház 2024. május 28.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
István, a király koncert 2024-ben Veresegyházon - Jegyek itt!
István, a király 2024. július 12-13.-án Veresegyházon a Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színpadán. Jegyek és szereplők itt!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Mária evangéliuma rockopera 2024-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
A Müller-Tolcsvay páros Mária evangéliuma rockopera 2024. május 19-én újra Budapesten a Margitszigeten látható. Jegyek és szereplők itt!
Szállj fel szabad madár koncert 2024-ben a Csepeli Munkásotthonban - Jegyek itt!
A Szállj fel szabad mardár 2024. május 12-én Budapesten a Csepeli Munkásotthonban lesz látható. Jegyek itt!
Kocsis Dénessel és Szulák Andreával rendeznek Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet!
A Zene nélkül mit érek én… Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert 2024. május 15-én Hajdúböszörményben a Sillye Gábor Művelődési Központban.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x