Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje musical 2022-ben Budapesten!

Kelt: 2021.11.08

Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje musical 2022-ben Budapesten! Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje címmel készül musical Árpád-házi Szent Erzsébetről. Szikora Róbert új musicalje 2022 februárjában Budapesten debütál!

Zsuffa Tünde író, a musical alapjául szolgáló Az Ég tartja a Földet című regény szerzője a produkció sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén két magyar szentet emelt ki: az államalapító Szent Istvánt és Szent Erzsébetet. Az író szerint a készülő darab a hazaszeretetre fog tanítani. Arról is beszélt, hogy a művel rehabilitálni szeretné Gertrúd királynét, akit Erzsébet mellett szintén "a szerelem asszonyának" mutat be.

Mint mondta, a Szent Erzsébetről szóló történet megírására Szikora Róbert kérte fel. Amikor elkészült a regény, felkérték Lezsák Sándort a dalszövegek és a szövegkönyv megírására.
    
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, író elmondta: húsz éve maga is foglalkozott Szent Erzsébet történetével, a regény pedig megerősítette abban, hogy a történetnek helye van a színpadon és a regényből szövegkönyvet írt. Mint kiemelte, a musical létrehozása csapatmunka volt.

Szikora Róbert, a musical zeneszerzője elmondta: az 1970-es évek közepén született meg a Szent Erzsébet életéről szóló zene megírásának gondolata, amikor Türingiában, Wartburg várában és környékén járt. Majd a 2000-es években kezdett el dolgozni a zenén, 2019-ben kérte fel Zsuffa Tündét a történet megírására.

 Mint mondta, célja, hogy a musical zenéje a mai kor zenéjéhez hasonlítson, a stílusok közötti átjárások jelenjenek meg a zeneműben, amelynek hangszerelését Kiss Gáborra bízták. A musicalben többek között Dolhai Attila lép színpadra, a további szerepekre pedig november második felében szerveznek válogatást.

Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, a musical rendezője elmondta: olyan fiatal tehetséges művészeket válogatnak a szerepekre, akik maguk is példaképek. Mint mondta, a produkció díszletét Szendrényi Éva, jelmezeit Berzsenyi Krisztina tervezi. A díszlet és a jelmezek a 1200-as évek elejét idézik meg, ehhez kapcsolódik a "nagyon mai zene".

Az előadás turnéra is indul majd, sőt már a nyári előadások egyikére a jegyétékesítés is elindult. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Pataki András, a musical producere elmondta: a tervek szerint az előadás létrejöttét és turnéját az Emberi Erőforrások Minisztériuma több mint 156 millió forinttal, a Miniszterelnökség mintegy 310 millió forinttal támogatja. A produkció két fővédnöke Kásler Miklós miniszter és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje musical a Fertőrákosi Barlangszínházban!
Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje musical 2022. június 4-én a Fertőrákosi Barlangszínházban
A Szabadakarat 2024-ben Ember Márkkal látható újra a Margitszigeten - Jegyek itt!
A SZABADAKARAT >>>> koncertszínház 2024. május 28.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Mária evangéliuma rockopera 2024-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
A Müller-Tolcsvay páros Mária evangéliuma rockopera 2024. május 19-én újra Budapesten a Margitszigeten látható. Jegyek és szereplők itt!
Szállj fel szabad madár koncert 2024-ben a Csepeli Munkásotthonban - Jegyek itt!
A Szállj fel szabad mardár 2024. május 12-én Budapesten a Csepeli Munkásotthonban lesz látható. Jegyek itt!
Kocsis Dénessel és Szulák Andreával rendeznek Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet!
A Zene nélkül mit érek én… Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert 2024. május 15-én Hajdúböszörményben a Sillye Gábor Művelődési Központban.
Turnéra indul 2024-ben Dés László koncertje az Így öten - Jegyek és helyszínek itt!
Básti Juli, Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin és Dés László koncertezik Miskolc, Balatonfüred és Nyíregyháza színpadain. Jegyek lentebb!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x