Janza Kata és Szomor György élőzenekaros musical-estje is látható lesz a Csabai Nyáron!

Kelt: 2025.05.07

Janza Kata és Szomor György élőzenekaros musical-estje is látható lesz a Csabai Nyáron! A musicalek rajongóit is várja a Csabai Nyár 2025-ben. Progam és jegyek lentebb!

A színházi előadásokat kínáló Városházi Estékkel június 19-én indul a Csabai Nyár rendezvénysorozata - hangzott el a Békéscsabai Jókai Színházban tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Varga Tamás alpolgármester felelevenítette, hogy az első Városházi Estéket 1997-ben szervezték meg, és 2012 óta a Békéscsabai Jókai Színház a program felelőse.Hozzátette, hogy csaknem három hét alatt 12 produkciót kínál a sorozat, amely idén helyi kuriózumokkal is kiegészül. Ilyen lesz június 26-án a 49. Békés-tarhosi Zenei Napok (Bétazen) nemzetközi vonószenekari táborának ingyenes koncertje, 30-án pedig a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar hangversenye, amely lényegében az együttes luxemburgi koncertje előtti "főpróba".

Topolcsányi Laura Bakancslista című vígjátékát a Turay Ida Színház előadásában a Déryné Program hozzájárulásával, 200 forintos jegyáron nézhetik meg az érdeklődők július 1-jén - emelte ki Varga Tamás.

Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója elmondta, olyan darabokat hoznak a békési vármegyeszékhelyre, amelyek felhőtlen nyári kikapcsolódást ígérnek, és amelyekben olyan népszerű, neves színészek szerepelnek, akiket leginkább csak Budapesten láthatnának a békéscsabaiak.A Városházi Esték nyitóelőadása a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Oscar-feldolgozása lesz. Beleznay Endre, Németh Kristóf, Pikali Gerda és Gregor Bernadett főszereplésével játsszák A feleség negyven felett kezdődik című "házasságjavító" komédiát, Csányi Sándor a 21 az egyben produkcióját hozza el, a Sensum Arts Színház pedig a Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban című bohózatot.Hegyi Barbara és Horváth Lili a főszereplője Abigail T. Moore Dámák a pakliban című krimi-vígjátékának, Szerednyei Béla és Détár Enikő pedig a Mindenki engem akar című komédiának. Előbbi június 29-én, utóbbi július 3-án lesz látható a városháza udvarán felállított szabadtéri színpadon.

A programsorozatban zenés estek is lesznek: június 20-án Janza Kata és Szomor György élőzenekaros musical-estjére, július 4-én pedig Udvaros Dorottya önálló zenés estjére várják a közönséget.

A jegyek értékesítése május 7-én kezdődik. JEGYVÁSÁRLÁSHOZ KATTINTS IDE!

A Városházi Estéket július 5-én a Békéscsabai Jókai Színház több művésze által előadott, Táncdalfesztivál című előadás zárja a főtéren. A produkcióra válthatók ülőhelyes jegyek, de aki állva nézné végig, az ingyen élvezheti a záróprogramot - hangzott el a sajtótájékoztatón.
 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Monte Cristo grófja musical a Szarvasi Vízi Színházban 2025-ben - Jegyek itt!
A Monte Cristo grófja musical 2025. augusztus 1-én és 2-án Szarvason a Szarvasi Vízi Színpadon lesz látható.
Rómeó és Júlia musical Debrecenben a Főnix Arénában - Jegyek itt!
Rómeó és Júlia musical 2025. november 8-án Debrecenben a Főnix Arénában látható Kerényi Miklós Máté, Szaszák Zsolt, Kardffy Aisha, Pápai Kira és számos más művész főszereplésével. Jegyvásárlás lentebb!
Megújult a Dolhai Klub - zenés beszélgetés Dolhai Attilával
Dolhai Klub új helyszínen meglepetésekkel, végre megújult repertoárral indult útjára. Egy már-már családias, szeretettel teli este, mely musical slágerekkel és különleges dalokkal fűszerezett, hangulatos, kulisszatitkokkal teli interaktív ...
SzPSz 50+ koncert Szabó P. Szilveszterrel! NYERJ 2 JEGYET!
2025. május 9-én Budapesten a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban ad koncertet.
Rómeó és Júlia musical a szegedi Pick Arénában - Jegyvásárlás itt!
A Rómeó és Júlia musical 2025. december 21-én a Szegeden a Pick Arénában látható. Jegyek és szereplők itt!
A zene az kell musical koncert a Kalocsai Szabadtári Színpadon - Jegyek itt!
A Hangokba zárt élmény - A zene az kell koncerten 2025. július 5-én a Kalocsai Szabadtéri Színpadon szólnak a legszebb musical dalok Vágó Zsuzsi, Mészáros Árpád Zsolt és Serbán Attila előadásában.
Az Éj Eleganciája koncertSzegeden az IH Rendezvényközpontban - Jegyek itt!
Az éj eleganciája koncert 2025. november 11.-én Szegeden az IH rendezvényközpontban látható.Csengeri Attila, Mahó Andrea és Kovács Gábor közreműködésével.
Az Éj Eleganciája koncert Tokajban a Paulay Ede Színházban - Jegyek itt!
Az éj eleganciája koncert 2025. november 5.-én Tokajban a Paulay Ede Színházban látható Csengeri Attila, Mahó Andrea és Kovács Gábor közreműködésével

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x