REBECCA a Manderley-ház asszonya - Beszámoló a szegedi bemutatóról!

Kelt: 2024.07.28

Ha egy igazán jó, izgalmakban bővelkedő krimit akar látni valaki, jó zenével, csodálatos nagyívű dalokkal, a musical műfaj hazai legjobbjaival, akkor mindenképpen a Rebeccát kellene megnéznie Szegeden. Világpremier volt, világszínvonalú előadással.

„Az éjjel álmomban ismét Manderley-ben jártam…” a DÓM téren.

A nyári színházi élet legnagyobb múlttal rendelkező eseményének számít a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 2024-es nyár legjobban várt musical-bemutatója, a REBECCA! Az évad önálló produkciójaként a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok az Elisabeth és a Mozart szerzőpárosa, a magyar származású Grammy-díjas komponista Lévay Szilveszter, és Michel Kunze szövegíró újabb nagyszabású musicaljét varázsolta színpadra.

A musical alapjául szolgáló mű Daphne du Maurier talán leghíresebb regénye, A Manderley-ház asszonya 1938-ban jelent meg. A történet sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy két évvel később Alfred Hitchcock forgatott belőle mozifilmet, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak.

A világhírű szerzőpáros, az Elisabeth és a Mozart után a 2000-es évek elején új téma után kutattak, és mivel már korábban is felfigyeltek du Maurier regényére, nekiláttak a musical megírásának, aminek végül Japánban tartották a világpremierjét. A magyar bemutatóra 2010 tavaszán került sor. A Rebecca azután a Budapesti Operettszínház valaha bemutatott musicaljeinek a legjobbjai között szerepelt hosszú évekig. A Szegedi Szabadtéri Játékok új produkciója a nyár leggrandiózusabb színházi bemutatója, mely a darab szabadtéri világpremierje is egyben, hiszen eddig még sehol nem játszották csak kőszínházban.

A Dóm téren július 26-án hatalmas sikerrel debütált ez a méltán világhírű musical, mely még 27-én, 28-án, augusztus 2-án és 3-án lesz látható. Az előadás rendezője Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, zenei vezetője Bolba Tamás karmester, koreográfusa Tihanyi Ákos.                                                                                                                                                              Az előadások főbb szerepeit Gubik Petra, Dolhai Attila, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Udvaros Dorottya, Szaszák Zsolt, Medveczky Balázs és Bálint Ádám alakítják, mellettük a Szegedi Nemzeti Színház és más hazai színpadok kiválóságai, táncművészek, és a Szabadtéri Játékok zenekara is közreműködik.

A sztár szereposztás és a rendező, Béres Attila személye garancia volt a sikerre, de ilyen frenetikus fogadtatásra talán még az alkotók sem számítottak. A július 26-i premier hangos sikere bizonyította a darab nagyszerűségét, a zene és a történet örökérvényű igazságait.

A rendező neve már összeforrt a Rebeccával, mivel a hazánkban első ízben 2010-ben bemutatott előadás, majd a darab 2017-es felújítása is az ő nevéhez fűződik. A mostani szabadtéri változat a darab újragondolása, hiszen azóta eltelt tizennégy év, melyben sok minden változott bennünk és körülöttünk. Míg az első bemutató alkalmával Béres Attila számára a darab a csodálatos természetű szerelem erejéről és az egymásra találásról szólt, addig a mostani előadásban az emberi lélek mélységeit kihangsúlyozva a legbelsőbb félelmeinkkel való szembenézésről, elkövetett bűneink felvállalásáról, megbocsátásról szól, mindeközben pedig a szereplők mindegyikében végbemenő változásról. A mostani előadás sokkal inkább a tökéletesség látszata és a reálisan megköthető kompromisszumok, és a végül felvállalt élethazugságok közötti feszültségről szól.    

Zene:  

Ha valaki ismeri a Lévay Szilveszter, és Michel Kunze szerzőpáros nagysikerű musicaljait, látta, hallotta valaha az Elisabethet vagy a Mozartot, akkor tudja, hogy milyen fantasztikus zenei élményben lesz része. A dallamok gyönyörűek és szívbe markolóak, nagyívű, felemelő, fülbemászó dallamok, amelyek tökéletesen illeszkednek a történethez. A „Palackba zárt idő” talán az egyik legszebb dal a musicalben, „Én” szomorúságát és fájdalmát igazán csak a dalnak köszönhetően értjük meg, ugyanúgy, mint a Jégmosoly esetében Maxim az őrület határát súroló, kétségbeesett „segélykiáltását”. A darab zenei világának érdekessége, hogy itt, ott felcsendülnek benne az 1930-as évek Broadwayt idéző zenei stílusai is Két dal is született ennek jegyében a Mrs. Van Hoppernek szerzett I’m an American woman és Jack Fawell száma, a Kéz kezet mos.

Látvány:

A Rebecca látványvilága ezen a Dóm téri hatalmas színpadon is rendkívül kifejező. Minden előadásnál, akár kőszínházi, akár szabadtéri a látvány adja a történet alaphangulatát. A Rebecca első felvonása az ismerkedés, a szerelem és a gyorsan összehozott házasság története, ezt alátámasztva a díszlet is könnyed, modern, színpompás, energikus. Azután Manderley-be érve valami fura, múltbéli ködbe süllyed vissza a sztori. A darab egészén érezhető a nyomasztó meghatározhatatlan borzongás. Ezt a félelemérzést a díszlet és a jelmezek is nagyon jól alátámasztják, hiszen a darab minden eleméből sötétség, komorság árad, gótikus bizarr hangulatot előidézve. A látvány lenyűgöző. Az előadás különlegessége, a látvány még tökéletesebbé tétele érdekében, a világítástervek is Béres Attila munkája.

A rendező még hangsúlyosabbá varázsolta a különleges megvilágítással a főszereplő arcán dúló érzelmeket, még nyomatékosabbá téve a lelkében dúló önmagával vívott harcot. A rendezés és a darab látványvilága abszolút kiemelkedő. Horesnyi Balázs olykor félelmetes, de mégis monumentális díszletei, középpontban az egekbe törő grandiózus lépcsősorral méltóak ehhez a hatalmas színpadhoz, elképesztően gyönyörűek.

Madarász „Madár” János által megálmodott óriási ledfalaknak köszönhetően igazi látványszínház született… Elképesztően hatásos a vésztjósló tenger, hol csendes, hol viharos hullámainak, fölötte a tenger halálmadarainak, a sirályoknak a körözése, jelképezve hőseink lelkiállapotát. A tenger pedig „hol közelebb jön, hol visszahúzódik”, akár a gyanú, amely ott lebeg minden egyes szereplő feje felett.

Sokan megbélyegzik a musicaleket, sokkal komolytalanabb műfajnak tekintik, mint egy prózai színházi előadást. Valójában azonban a musical sokkal összetettebb műfaj, melyben a művészeknek azon kívül, hogy fantasztikusan kell tudni énekelni, mozogni, táncolni, hozzá adott esetben felváltva hitelesen prózát mondani is. A Rebecca a legjobb példa a műfaj dicsőítésére, hiszen minden megvan benne, amitől igazán jó egy musical: gyönyörű dallamok, fantasztikus éneklések, izgalmas történet és nem utolsó sorban nagyszerű színészi teljesítmények. Minden mondatnak megvan a maga jelentősége, súlya van, minden karakternek a maga szerepe, a feszültséget pedig kellő módon gerjeszti. A regény szereplői igazi élő figurák, akiknek jellemfejlődésük, akár bukásuk is színpadért kiált. A darabnak sikerült elérnie azt, amit a musicalek legtöbbjének csak ritkán: felveszi a versenyt bármely komolyabb drámával.

A Rebecca több szempontból is különleges alkotás. Erőteljesen keverednek benne a műfajok, a gótikus horror elemei vegyülnek a krimi és a lélektani romantikus dráma jellegzetességeivel.

Ha egy igazán jó, izgalmakban bővelkedő krimit akar látni valaki, jó zenével, csodálatos nagyívű dalokkal, a musical műfaj hazai legjobbjaival, akkor mindenképpen a Rebeccát kellene megnéznie Szegeden. Az eredeti sztori végtelenül szövevényes, mindezt ezen a hatalmas színpadon látni olyan, mintha élőben részesei lennénk egy valódi, hátborzongató kriminek. Mindeközben pedig szembesíti a nézőt az élet kiszámíthatatlanságával, alapvető igazságokkal. Lerántva a leplet gyengeségeinkről, bűnökről, hazugságokról, megalkuvásról.

A történetben a múlt század harmincas évek Angliájának luxusban fuldokló, patinás eleganciája áll szemben a szőnyeg alá söpört sötét titkokkal, a tenger vészjósló morajával, a merev házon belüli hagyományokkal. Manderley nem csak egy ház, hanem egy lelkiállapot is, ami megbéklyózza örökösei életét.

Az eseményeket a darab főhőse, egy naiv, fiatal nő, „Én” elmeséléséből ismerhetjük meg. A névtelenséget választó „Én” az amerikai nagyvilági dáma, Mrs. Van Hopper társalkodónőjeként érkezik egy francia szállodába. Itt ismerkedik meg a tőle idősebb, végtelenül sármos, de kissé rideg Lord Maxim de Winterrel, akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Rövid udvarlás után a fiatal nő lesz az új Mrs. de Winter, férjével pedig beköltöznek Maxim vidéki házába, a legendás Manderley-be, amely az első perctől kezdve rideg és barátságtalan „Én” számára. Úgy érzi, hogy Rebecca szelleme a ház minden szegletében nyugtalanítóan jelen van. A házvezetőnő Rebecca iránti megszállottsága sem könnyíti meg a helyzetét. „Én” nem hiába érzi úgy, hogy Mrs. Danvers minden lépését figyeli, miközben a régen elhunyt feleséget magasztalja a végtelenségig. Férje Maxim is egyre különösebben és távolságtartóbban viselkedik vele. A helyzet egyre csak romlik, mikor megtalálják a vízbe fúlt Rebecca holttestét, és újra elkezdik vizsgálni a néhai Mrs. de Winter halálának körülményeit…

Maxim de Winter: Dolhai Attila

Maxim de Winter karaktere egy igazi érett férfi szerep, mely tele van szorongással, titkokkal, társadalmi elvárásokkal, megfelelési kényszerrel, egy olyan férfi, aki súlyos lelki terhet cipel. Dolhai Attila a Budapesti Operettszínház oszlopos tagja, aki mögött számtalan nagysikerű musical szerep áll, meggyőzően alakítja a megtört, tépelődő rideggé váló férfit. A néző már a kezdetektől sejti, hogy valami titok lappang a háttérben, amitől a férfi hosszú idő óta szenved. Játékával nagyszerűen láttatja ezt a zárkózottságot, a főhős önmagával való vívódását, magába zuhan, komorrá válik. A regényben Maxim de Winter lelövi a feleségét, a Hitchcock filmben pedig egy hajó horgonyba üti be a fejét. A musical megálmodói ennél sokkal szolidabb halálnemet választottak Rebeccának. A néző saját egyéni empátiájától, könyörületétől függ, hogy felmentjünk e Maximot, hiszen tettének indítéka érthető és emberi minden jóérzésű ember számára, ám ettől függetlenül mégiscsak megölt egy embert, amit később igyekezett eltitkolni mindenki elől. Pont ez az összetettség és sokszínűség emeli ki Maxim alakját az átlagos musical főhősök sorából. Emiatt a komplexitás és a sokszínűség miatt igazi jutalomjáték ez a szerep Dolhai Attila számára. Árnyalt játékával olyan jól ábrázolja a karakter lelkiállapotát, hogy a nézőt hol leveszi a lábáról kedves, kifogástalan gentleman modorával, hol heves indulatai haragra gerjeszti, hol rokonszenvet, máskor szánalmat érzünk Maxim iránt. Megértjük bizonytalanságait, kétségbeesését, motivációit és izgulunk érte, hogy sikerüljön megbirkóznia Rebecca árnyával. 

Dolhai játéka erőteljes, el tudta hitetni azt a hirtelen haragot, a lelkiismeret furdalást, a szinte már őrületet tette miatt, amit Maxim érez amikor felfedi titkát a Jégmosoly közben. Ez a darab csúcspontja, viszont színészi játékban, énektechnikailag és az érzelmi teher miatt ez a musical legnehezebb része is egyben. Dolhai Attila előadása katartikus, székbeszegező pillanatokat teremtett a színpadon. Játékával eléri, hogy a néző bánatát hallgatva, szenvedését látva Maxim lelkiállapotába tudjon helyezkedni, önmagát az adott helyzetbe beleképzelni, mit is tenne az ő helyében. A legtöbb ember együtt érez szenvedésével, amely megértésen alapul. A dal a darabnak az egyik legerősebb, torokgyilkos dalbetétje, amikor a művésznek ki kell adnia magából mindent, a saját korlátaival kell megküzdeni. Érzelmileg és hangilag a legmegterhelőbb jelenet, melyet Attila hitelesen tár a közönség elé.  Az előadás másik csodaszép, megható pillanata, Gubik Petrával közös duettjük, a Jöjj, szörnyű az éj! Amit ők ketten ebben a jelenetben produkáltak abban a pár percben, az a musical éneklés magasiskolája és két elveszett lélek könyörgése a megértésért, szeretetért.                                                                                                                                                                             

„Én” : Gubik Petra

A névtelenségbe burkolózó „Én” a lányregények tipikus hősnője. Egyesszám első személyben meséli el a történetet, a darabban csak „Én” ként szerepel. Ez az anonimitás is a lány jelentéktelenségét hivatott kiemelni. Végig névtelen marad, de a történet alakulását, mindent az ő szemszögéből látunk és teljes betekintést nyer a néző a gondolataiba, érzelemvilágába. Naiv fiatal teremtés, félszeg szürke kis veréb. Szerény, kedves, olyan, akit a néző már a kezdetek kezdetén megkedvel. Szinte már az első pillanattól sajnáljuk őt, ahogyan az amerikai nagyvilági asszonyság, Mrs. van Hopper bánik vele. Állandóan megalázza ő mégis hűségesen kitart mellette. A fiatal nőnek már a házasság előtt fel kell venni a versenyt egy halott nő szellemével. A nagyvilági előkelőség távol áll tőle, ez az egyszerűség, tisztaság, amit Maxim de Winter vonzónak talál benne. „Én” gyakran szembesül a lenézéssel.

A házasságot követően igyekszik a háttérben maradni és férje kedvében járni ezért nem érti, hogy férje miért fordul ellene. Amikor azután megtudja az igazságot Rebecca haláláról onnantól kezdve teljesen megváltozik a személyisége. Rájön, hogy ő férje egyetlen támasza, szerelmükért erősnek kell maradnia. A szerelem erejével felvértezve szembeszáll a házvezetőnővel és bebizonyítja, egy szerelmes nő mennyi mindenre képes a szeretett férfiért. Talán erre az elszántságra mondják, a szerelem mindent legyőz. Petra karakterformálása szépen tárja elénk azt a jellemfejlődést, amin a hősnő keresztülmegy, amíg a gyenge ártatlanságból egy mindenkivel megküzdeni képes, erős asszonnyá lesz, aki minden eszközzel képes harcolni a párjáért.

Gubik Petra sok szerepben bizonyította már milyen fantasztikus drámai színésznő. „Én” szerepében játékával nem csak színészi kvalitásainak sokszínűségét mutathatja meg, de nem mindennapi hangi adottságai is kifejezésre jutnak. Petra hangja olyan elképesztően csillog, hogy a Palackba zárt idő szívszorítóan szép dalát a néző megkönnyezi. Különösen nagy kihívást jelent, hogy az egyetlen igazán nagy szólója ez a dal, ami szinte a darab elején már elhangzik, így azt követően drámai színészi játékával tudja leginkább fokozni a hatást, elbűvölni a közönséget. Szépsége, kifinomultsága, kedvessége és az a kis fájdalmasan megtört tekintet megismételhetetlen. Végig olyan alázatosan, olyan riadtan, visszafogottan és rettegve áll a „paradicsom kapujában”, mintha minden pillanatban attól rettegne, hogy kitaszítják onnan.

Nagyon hitelesen ábrázolta a hősnő jellemfejlődését, hogyan válik egy vidám, gondtalan fiatal csitriből megfélemlített feleséggé, majd a férje mellett kiálló, erős asszonnyá. A darab során élesen elkülönült a naiv, félszeg kislány és az erős nő. Bravúros volt a játéka, az ének pedig lenyűgöző. "Én" szerepe teljesen az övé volt, jól eltalált arányokkal játéka se nem kevés, se nem sok, egyszerűen tökéletes.

Mrs. Danvers: Janza Kata/ Gallusz Nikolett

Janza Kata helyzeti előnye a többi művésszel szemben hatalmas, hiszen ő hosszú évekig játszotta a szerepet a Budapesti Operettszínház színpadán. Mrs. Danvers karaktere elképesztő rideg, merev és ami a legfontosabb ijesztő, játékával most is tökéletesen elérte ezt a hatást. Janza Kata arcélei erre a szerepre születtek. Olyannyira, hogy a néző elgondolkodik, ő biztosan nem akarna egy fedél alatt élni egy ilyen nővel. Amikor előadásában felcsendül a darab egyik ikonikus számává vált dal, a „Rebecca”, az embert a hideg is kirázza, olyan érzése van, mintha szellemidézés történne épp. Mrs. Danvers a darab igazi főszereplője, még úgy is, hogy kevesebbet van színpadon, mint „Én”, vagy Maxim. Mind ének technikailag, hangilag a démoni házvezetőnő szerepe sokkal nagyobb kihívást jelent az őt alakító színésznőnek. Mrs. Danvers a sötét oldal. Zárt fekete ruhájában hibátlan rideg modorával démoni erő.

Az asszony Rebecca mellett volt már gyerekkora óta, majd végig a Maximmal kötött házassága idején Manderleyben. Szinte anya szerepet töltött be az életében, egyszerre imádta és védte. Azonban mindez beteges szintig jutott el nála, fanatikussá vált. Amikor elterjed a hír, hogy Rebecca állapotos, majd kiderül a valódi betegsége, összedől körülötte a világ. Az őrülete a tetőfokán, amikor rájön, hogy Rebecca vele sem viselkedett tisztességesen, előtte is titkolózott, így gyakorlatilag egész addigi élete csupán egy hazugság volt. Janza Kata az évek során tökélyre fejlesztette a félelmetes házvezető nő figuráját. Nincs jó vagy rossz karakter, a jó színész hiteles tud lenni akkor is, ha egy gonosz robotként mutatják be.

A szerep mostani megközelítésében a tehetetlenségé volt a főszerep, amitől sokkal emberibb és érthetőbb lett a motivációja. Drámai erővel építette fel a házvezetőnő tragikus sorsát, olyannyira, hogy a néző az elbukása pillanatában már szinte megsajnálja, hiszen egész életét tette fel valamire, amiről kiderül, hogy hazugságban élt végig. Kiemelkedő alakítást nyújtott. Janza Kata Mrs. Danvers szerepében egyszerűen felülmúlhatatlan, kolosszális és annyira ijesztő, hogy az ember a háta mögé néz, már akkor is, ha csak az eszébe jut. Tökéletesen hozza Mrs. Danvers nagyon erős karakterét. Pengére szorított szájával, az őrület jegyeit a felszín alól folyamatosan éppen csak felvillantó játékával, a helyzet követelte mesterkélt, rideg mosolyával a színésznő ismét bizonyította, nem véletlenül osztották rá ismét a démoni házvezetőnő szerepét. A bemutató másnapján Janza Kata Beatrice Lacy szerepében is brillírozott. A közönség imádta a szerető testvér, kedves rokon megformálását is.

Edythe Van Hopper: Udvaros Dorottya

Mrs. Van Hoppert eljátszani kicsit hálátlan feladat, hiszen a szereplő csak rövid ideig van színpadon, ez alatt az idő alatt kell, hogy megmutassa magát, hogy kiemelkedő legyen a nyúlfarknyi pillanatokban a játéka. Bár kis szerep, de a történet szempontjából nagy jelentőséggel bír Mrs. Van Hopper szerepeltetése a darabban. A harsány, nagyvilági nő mellett még jobban eltörpül, még jelentéktelenebbnek érzi a néző „Én” kezdeti egyszerűségét. Udvaros Dorottya a lehető legtöbbet hozta ki a szerepből. Ízig-vérig igazi amerikai dáma, üde színfoltja az előadásnak, aki frenetikus belépőjével és energikus jelenlétével ellopja a show-t mindenki elől.

A művésznő alakításán látszik, mennyire jól érzi magát az újgazdag amerikai nő szerepében. Játékába egy kis humort is belecsempész, szavait idézve: „nehogy már a farok csóválja a kutyát, vagy hogy vannak ezek a szar közmondások…” melyet a hálás közönség nevetéssel és vastapssal jutalmazott. Minden mozdulatából, minden megnyilvánulásából, minden pillantásából sugárzik a sznobizmus és a közönségesség, ami jellemzi az amerikai ladyt, aki egy minden lében kanál nőszemély. Udvaros Dorottya mer harsány, mer túl sok lenni, meri a komikum irányában eltúlozva megszemélyesíteni a karaktert. Humort csempészett ebbe a sötét, borzongató történetbe, amivel lehetőséget adott kicsit a fellélegzésre a közönségnek. Tökéletesen formálta meg Mrs. Van Hopper hivalkodó, extravagáns személyét.    

Jack Favell: Medveczky Balázs

 A Jack Favellt alakító Medveczky Balázs, aki 2018 és 2022 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, most visszatért, hogy megformáljon egy velejéig romlott karaktert. Fantasztikusan formál egy undorító élősködő figurát, aki mások zsarolásával tartja fent magát. Rebecca pénzsóvár, végtelenül önző unokatestvérét alakítja, aki valóban a lányregényekre jellemző negatív tulajdonságokkal van felruházva. Őt egyedül a vagyon motiválja, így a nézőnek a kezdetektől fogva unszimpatikussá válik. A darabban okoz pár kellemetlen pillanatot hőseinknek. Kis szerepe ellenére rendesen kidolgozott alakítást láthatunk. A darab konfliktusának kirobbanásában jelentős szerepe van. Egy olyan kétszínű, aljas sármőrt varázsol a néző elé, aki nem riad vissza semmitől. Ennek az intrikus karakternek a megformálása, bár nyúlfarknyi a szerep, mégis emlékezetes marad az alakítása. Legnagyobb pillanata Jack Fawell frenetikusan előadott dala, a Kéz kezet mos, melyben annyira hiteles képet fest a szereplőről, amiért a néző annyira utálja, hogy már szinte szereti.

 Frank Crawley: Bálint Ádám

Frank a Manderley ház intézője és Maxim jóbarátja szerepében a mostani előadásban Bálint Ádám lépett színpadra. nagyszerűen hozta a támogató barát szerepét, aki próbálja meggyőzni „Én”-t hogy tartson ki Maxim mellett. Bálint Ádám képes volt abban a pár mondatban is kis színfoltot vinni jeleneteibe. Ő volt az igazi szívjóság a darabban. Ben:Szaszák Zsolt

Bent, a csónakházbál őrködő „féleszűt” a történet egyik kulcsfiguráját Szaszák Zsolt alakítja, aki jól megbirkózott a feladattal, habár ő sincs könnyű helyzetben. Viszonylag sokszor van színpadon, de ez többnyire csak „néma” szerep. A csónakház mellett figyeli az eseményeket, mégis szerepe több szempontból is jelentős, hiszen ő az egyetlen szemtanúja Rebecca halálának. A nőtől és annak visszatérésétől való félelme bizalmatlanná teszi minden emberrel az egyébként is gyengeelméjű fiatalembert. Az ő elejtett félszavaiból sejtjük meg először Rebecca valódi természetét, hiszen a nő többször megfenyegette, hogy bezáratja egy intézetbe. Lelki terrorban tartotta és élvezettel figyelte Ben rettegését. Szaszák Zsolt jól eltalált arányokkal ábrázolja a fogyatékos ember rettegését, a felnőtt férfi gyermeki énjét.

 Beatrice Lacy: Janza Kata/ Gallusz Nikolett

A bemutató estéjén Beatrice szerepében Gallusz Nikolett volt látható, aki alázattal játszotta el ezt a szerepet is annak ellenére, hogy Janza Kata váltójaként Mrs. Danvers szerepében színészetben és énekben is komolyabb feladat hárul rá, sokkal jobban meg tudja mutatni mire képes a színpadon. Szóló dala roppant érzelmesre sikerült. Ebben a szerepben kevés jelenetben tűnik fel, mégis Gubik Petrával közös duettjük nagyon szép pillanatokat szerzett a közönségnek. Csodálatosan szólt a hangjuk együtt, a duettben méltó partnerei voltak egymásnak. „Érezze egy asszony erejét, ki párjáért harcol és győz, hogyha kell a végzettel megküzd… mert a bajban sose gyenge a nő…” A bemutató másnapján azonban megmutatta mit tud igazán. Hangban és színészi játékban is fantasztikus Mrs. Danverst alakított.

Az előadás valamennyi szereplője tudása legjavát adva szórakoztatta a nagyérdeműt: Julyan ezredesként  Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója remekelt. Giles Lacy-ként Gömöri Krisztiánnak köszönet a vidám pillanatokért, Horridge szerepében Borovics Tamás csodálatos orgánuma súlyt adott a karakternek, Frith    Kocsis Tamás, Robert Károlyi Krisztián, Mrs. Rutherford Dobos Katalin, Clarice Borovics Anna valamennyien elvarázsolták a nagyérdeműt remek játékukkal. A tánckar pedig szívét lelkét beleadva igazán megdolgozott a sikerért. 

A Rebecca a musical irodalom egyik leghíresebb kísértet története, amelyben nincs kísértet. Rebecca az árnyékfeleség nem támad fel halottaiból, inkább olyan ideális nőnek tűnik, akinek síron túl is érintetlen tökéletességét a történet egyik szereplője sem bírja elviselni. Rebecca mindenki szemében maga volt a tökély, lenyűgöző szépségével, szellemiségével, kedvességével a nyomdokaiba nem léphet senki. Rebecca, aki valójában nem jelenik meg, de mindenki róla beszél a regény rejtélyes femme fatale-ja, igazi démoni alak, aki még a síron túlról is irányítja mások életét. Végig az előadás során mindent áthat valami borzongató és baljós hangulat. Olyan érzés kelti hatalmába a nézőt mintha Rebecca szelleme járna át mindent s eggyé olvadva a kúriával, ő maga lenne Manderley. Hiszen a darab tulajdonképpeni hőse nem is „Én” és még csak nem is Maxim, vagy Rebecca, hanem Manderley, a titokzatos birtok. Ez az „örökség” az, amiért Maxim mindent elviselt Rebeccának, amiért a bűnre is képes és ez az a hely, ami az új Mrs. de Wintert is megfertőzi. Tulajdonképpen mindannyian Manderley rabjai és ez a rabság soha nem múlhat el, még a mindent elemésztő tűz hatására sem. Örökre fogva tartja őket és örökre kísért…

És hogy kinek mit is jelent valójában Manderley:

„Az éjjel álmomban ismét Manderley-ben jártam.”

Ezzel a néhány egyszerű szóval teremti meg a hősnő a rejtély és az érzékiség atmoszféráját, hívja elő a mélyre eltemetett emlékeket. Manderley többet jelent annál a hatalmas, ódon kastélynál, aminek látszik. Mintha nem is a valósághoz tartozna, inkább egy álomtér, vagy a vágyaink terepe lenne. Az a hely, ahol azok lehetünk, akik csak akarunk, vagy ahol kiderül rólunk, kik is vagyunk valójában.

A musical alapjául szolgáló regény bevezetőjében olvasható ez a vers, mely mindent elmond Rebecca szelleméről:

„Tőle futottam nappal, éjszaka,

Tőle évek boltívei alatt,

Tőle futottam az elmém kusza

útvesztőjében, ha könnyem fakadt.

Rejtőzködtem éppúgy, mintha kacagtam.

Fel a vad meredélyen

Rohanva vitt a léptem,

Jártam titáni mélyt és sivár poklokat:

Ő jött, jött a nyomomban szakadatlan.”

Ami a sztori legnagyobb tanítása a mai ember számára, az a kommunikáció hiánya, ami sajnos rohanó életünkben ma is jelen van. Egy kezdeti szerelem ugyanis, ha működik is a kémia, megfelelő kommunikáció nélkül minden korban halálra van ítélve. Ennek a történetnek a párosa is a végén kovácsolódik össze igazán, elválaszthatatlanná, amihez elengedhetetlen az őszinteség. A traumák bárkit összekovácsolnak, megedzenek, mint a tűz az acélt, mint ahogy a darab béli  tűz is hőseinket… Nagyon fontos az egymás felé fordulás, az őszinte kitárulkozás, hiszen vannak olyan nehézségek az életben, amelyeket egyedül nem tudunk cipelni. Merni kell elfogadni a felénk nyújtott kezet, a szívből jövő segítséget.

A musical immár harmadik, újragondolt változatából Béres Attila mélyre ható gondolatiságának és a fantasztikus szereplőgárdának köszönhetően remekmű született. Az előadás feszültsége, jellem, és lélekábrázolásának szinte nyomasztó tökéletessége, a folyamatosan, feltűnés nélkül adagolt sejtelmes borzongás, a leleplezés váratlansága, a darab minden pillanata felülmúlta a valaha volt előadásokat.

A darab hatalmas sikerrel debütált a csillagtetővel borított színpadon a szegedi éjszakában. A közönségnek felüdülés volt a fülledt napok után egy kis jeges borzongás, melyet hatalmas ovációval hálált meg. A nyári szabadtéri programok, a szabadtéri színjátszás legkiemelkedőbb darabja, lehengerlő, grandiózus, bizton állítható világszínvonalú előadás, minőségi szórakoztatás volt.

„Őrzöm e drága percet, mégsem tudhatom, meddig él. Egy apró rebbenés, egy fontos pillanat, mit úgy megmentenék. Bár megtarthatnám és egy kis palackba rejteném. Később előhívnám, élhessen mit átéltem én.”

Szerintem, akik jelen voltak ezen a nem mindennapi bemutatón, azok sokan éreznek így a darabbal kapcsolatban. Egy új darab született meg Szegeden, új szereplőkkel, új mélyebb gondolatokkal, nem pedig a régi másolata, ami elismerést érdemel.

Amikor négyezer ember állva ünnepel egy előadást, az a legnagyobb köszönet a művészeknek, alkotóknak és a darabnak.Világpremier volt, világszínvonalú előadással.

Jegyek a szegedi előadásokra itt!

Írta: Kókainé Ibolya

Fotók: Musicalinfo.hu /Szántó Eszter/

           Művészfotóth /Tóth Éva/

          Szegedi Szabadtéri Játékok /Tari Róbert, Zsíros Alíz/

/A fotók a fotóspróbán készültek, nem a bemutató képei/

SZEREPOSZTÁS:

„Én”:     Gubik Petra

Maxim De Winter:   Dolhai Attila

Mrs. Danvers:    Janza Kata/ Gallusz Nikolett

Jack Favell:         Medveczky Balázs

Frank Crawley:  Bálint Ádám

Ben:       Szaszák Zsolt

Edythe Van Hopper:   Udvaros Dorottya

Beatrice Lacy:    Janza Kata/ Gallusz Nikolett

Giles Lacy:          Gömöri Krisztián

Julyan ezredes:  Barnák László

Horridge:            Borovics Tamás

Frith:     Kocsis Tamás

Robert: Károlyi Krisztián

Mrs. Rutherford:              Dobos Katalin

Clarice: Borovics Anna

 Közreműködnek továbbá a Szegedi Szabadtéri Játékok tánckara, zenekara, külső énekkara és statisztái.

 Daphne du Maurier regénye alapján a szövegkönyvet és a dalszövegeket írta: Michael Kunze

Zeneszerző: Lévay Szilveszter

Fordító: Müller Péter Sziámi

Díszlet: Horesnyi Balázs

Jelmez: Velich Rita

Világítástervező: Béres Attila

Visual: Madarász „Madár” János

Koreográfus: Tihanyi Ákos

Zenei vezető és karmester: Bolba Tamás

Rendező: Béres Attila 

Megosztás: