A Pál utcai fiúk musical Fertőrákoson - Jegyek itt!

Kelt: 2023.03.24

A Pál utcai fiúk musical Fertőrákoson - Jegyek itt! A Pál utcai fiúk musical 2023. június 9-én és 10-én lesz látható a Fertőrákosi Barlangszínházban lesz látható a Kvártélyház Szabadtéri Színház előadásában. Jegyek itt!

A Kvártélyház Szabadtéri Színház Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián népszerű musicaljét, A Pál utcai fiúkat mutatja be a Barlangszínházban. Az előadás különlegessége, hogy a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézetének hallgatói, illetve a Zalai Táncegyüttes néptáncosai közül kerültek ki a grund őrzői és a vörösingesek.

Molnár Ferenc klasszikusát Tompa Gábor Kornél rendezte, a színművészhallgatók munkáját tanáruk és mentoruk, Uray Péter segítette. Nemecsek, Boka és Geréb legendás figuráját is a növendékek formálták meg, név szerint Szentgyörgyi Dániel, Balaskó Bence és Csabai Csongor. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagjai sem hiányoznak a színpadról, a Kvártélyházban örökös tagnak számító Hertelendy Attila mellett Ticz András is színpadra áll, Janó, a Grund őre, illetve Áts Feri szerepében.

A Pál utcai fiúk musical 2023. június 9-én és 10-én lesz látható a Fertőrákosi Barlangszínházban.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A Pál utcai fiúk díszletét Mészáros Tibor, jelmezeit Szőke Julianna jegyzi, a koreográfiáért Kósa Ruben, a Zalai Táncegyüttes vezetője felel. 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Hegedűs a háztetőn musical 2023-ban a Fertőrákosi Barlangszínházban - Jegyek itt!
A Hegedűs a háztetőn musical a Budapesti Operettszínház előadásában 2023. augusztus 4-én és 5-én a Fertőrákosi Barlangszínházban lesz látható. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
A Pál utcai fiúk musical 2023-ban Gödöllőn a Királydombi pavilonnál - Jegyek itt!
A Pál utcai fiúk musical 2023. június 27-én Gödöllőn lesz látható! Jegyek itt!
Így énekli Andrea Bocelli Az Operaház Fantomja musical Éj zenéjét - VIDEÓ ITT!
Így énekli Andrea Bocelli Az Operaház Fantomja musical legszebb dalát. VIDEÓ ITT!
Musical is lesz a Vígszínház 2024/2025-ös évadában!
Bejelentette jövő évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház: a Liliomfi, a Büszkeség és balítélet, valamint a Rémségek kicsiny boltja című darabot is műsorra tűzik.
Musical is lesz az Egri várban az Agria Nyári Játékokon 2024-ben!
Musical is lesz az Egri várban az Agria Nyári Játékokon 2024-ben!
Szállj fel szabad madár koncert az Agria Nyári Játékokon Egerben - Jegyek és fellépők itt!
A Szállj fel, szabad madár! koncert 2024. július 6-án az Egri Várban az Agria Nyári Játékok keretein belül lesz látható. Jegyek itt!
Szép Nyári Nap Neoton musical az Egri Vár 2024-es műsorán - Jegyek itt!
A Szép nyári nap című Neoton-musical 2024. július 10-én Egerben az Agria Nyári Játékok Szabadtéri Színpadán látható.
Szép Nyári Nap - Neoton musical 2024-ben Tatán - Jegyek itt!
A Szép nyári nap című Neoton-musical 2024. július 12-én a Tatai Szabadtéri Játékok Szabadtéri Színpadán látható. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x