Hamupipőke családi produkció november végétől a Játékszínben!

Kelt: 2018.11.24

Hamupipőke családi produkció november végétől a Játékszínben! A Grimm testvérek meseváltozata alapján készített musicalt a Játékszín; a Hamupipőkét november 30-án mutatja be a fővárosi színház, a főszerepet Varga Vivien alakítja.

A zenés változatot egy osztrák szerzőpáros, Thomas Jorda és Pavel Singer írta, a magyar szöveg Zsadon Andrea munkája.

"Nem változtattunk az alaptörténeten, a gyönyörű mesét Szolnoki Tiborral közösen visszük színpadra. Elkezdtük keresni, hogy hangban, megjelenésben ki az a karakter, aki megfelel a kislány szerepére. Mert Hamupipőkének kislánynak kellett lennie, és megtaláltuk a tizenhét éves Varga Vivient, aki éppen olyan, mint Hamupipőke" - mondta Zsadon Andrea az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

Varga Vivien több televíziós produkcióban szerepelt sikerrel az elmúlt években, tavaly önálló zenei albumot is készített.

Hamupipőkét visszafogott személyiségnek képzelem el, akiben megvan a kedvesség, a szeretet, holott rengeteg rossz dolog történik vele" - jegyezte meg az énekes. Hozzátette, hogy bár a mesének sokféle változata ismert, a darabnak boldog vége lesz.

A Játékszín-előadásban Hamupipőke hercegeként Ódor Botond lép színpadra, a címszerepben Sipos Marianna is látható, Zsadon Andrea a Királynőt, Szolnoki Tibor a Kamarást alakítja.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

A további szerepeket Iván Gál Judit, Teremi Trixi, Bokor Jutta, Vághelyi Gábor, Zsadon Andrea, Egyházi Géza, Szolnoki Tibor és Dénes Viktor alakítja. Karmester: Tassonyi Zsolt.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Valahol Európában musical 2019-ben a Fertőrákosi Barlangszínházban - Jegyek itt!
A Soproni Petőfi Színház előadásában lesz látható a Valahol Európában musical 2019. júliusában és augusztusában a Fertőrákosi Barlangszínházban. Jegyek itt!
Hófehérke musical turné! Előadások és jegyek itt!
Békéscsaba, Mosonmagyróvár, Sopron, Székesfehérvár, Miskolc, Nyíregyháza és Kecskemét is része a turnénak.
Magyarországon is debütál a Titanic musical! Jegyek itt!
Magyarországon mutatják be a Broadway siker Titanic musicalt 2019. augusztus 9-én. Jegyek a Titanic szegedi premierjére itt!
Queen musical Szegeden - Jegyek a We Will Rock You 2019-es előadására itt!
A We Will Rock You musical 2019 június 28-29-én és július 5-én és 6-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon lesz látható. A Queen musical szabadtéri premierjére már árulják a jegyeket!
Forradalmi színházi esttel nyitott az újonnan alakult Erkel Színház
Nagyszabású koncertshow-val és páratlan színházi élménnyel mutatkozott be a Szente Vajk vezette megújult Erkel Színház. A Helló Erkel! – Beköszönünk című produkció az új, 2025/26-os évad repertoárjának legismertebb részleteit és a ...
István, a király is lesz a Veszprémi Petőfi Színházban a 2025/2026-os évadban!
Öt nagyszínpadi bemutatót tervez a Veszprémi Petőfi Színház a jövő évadban. Az előadások között a komoly és a könnyed műfajok kedvelői is találnak kedvükre valót - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója.
Jótékonysági koncert a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában - Jegyek és fellépők itt!
Jótékonysági koncert a Hegedűs Gyula utcai Zsinagógában 2025. június 8-án. Jegyek és fellépők lentebb!!
A kör musical az EDDA dalaival 2025-ben Szolnokon - Jegyek itt!
A kör - EDDA musical 2025. június 16-én Szolnokon a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x