Rómeó és Júlia musical 2014-ben Debrecenben - Jegyek a debreceni Rómeó és Júliára itt!

Kelt: 2013.11.05

Rómeó és Júlia musical 2014-ben Debrecenben - Jegyek a debreceni Rómeó és Júliára itt! A Budapesti Operettszínház musical szenzációja ismét Debrecenbe érkezik. A debreceni Rómeó és Júlia musical előadásokra jegyek már kaphatóak! 8 év után 2014 februárjában két alkalommal ismét a Főnix Csarnokban hallható a Lehetsz király.

A Shakespeare színműve alapján készült musical története mindenki számára ismerős. Gérard Presgurvic, a darab zeneszerzője és szövegírója így nyilatkozott: „A Rómeó a világirodalom legromantikusabb és legtragikusabb darabja. Ennél jobb téma nem is kell egy jó musicalhez, hiszen van benne minden: gyűlölet, szerelem, félreértés, halál, esküvő, szabadság”. A Rómeó és Júlia, az Operettszínház sztárjaival, az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai musicalsikere, amit nem lehet kihagyni!

Az örök érvényű szerelmi történet a debreceni Főnix Csarnokban elevenedik meg ismét 2014. február 22-én. Tíz év alatt több, mint ötszáz előadást ért meg a darab Magyarországon, ezáltal több százezer néző jutalmazta már vastapssal a produkciót. Sőt a Budapesti Operettszínház a nyáron már bemutatta a Rómeó és Júlia musical szerzőjének új musicaljét az Elfújta a szél musicalt is, ami úriási sikert aratott és 2014-ben ismét szabadtéren lesz látható.

A Budapesti Operettszínház legnagyobb sikere, a Rómeó és Júlia musical több mint 8 év után, ismét Debrecenbe érkezik, megújult szereposztással, de még mindig a régi fényében! A párizsi világpremier hatalmas sikerét követően a budapesti teátrum 2004 januárjában mutatta be a musical magyar nyelvű változatát Kerényi Miklós Gábor rendezésében. 2005-ben, Debrecenben is hatalmas sikert aratott az előadás, közel 15.000 néző tekintette meg a darabot. A produkció dalai felkerültek a rádiók slágerlistáira, a musical CD-je 2006-ban platinalemez lett. A Szegedi Szabadtéri Játékokon, monumentális díszletek között, káprázatos jelmezekkel, 200 táncossal és statisztával, a Budapesti Operettszínház sztárjaival bemutatott előadásról DVD felvétel is készült. 

A debreceni Rómeó és Júlia musical szereposztása hamarosan publikus lesz. Ha nem akarasz lemaradni róla, akkor csatlakozz a facebook eseményünkhöz ide kattintva!

Az előadásra jegyek online vásárolhatóak! Online jegyvásárláshoz kattints ide!

Jegyárak: 3290, 4490, 4990, 5190, 5890, 5990, 6990, 7490, 7790, 9990, 15000 Ft

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Új szereplők debütáltak a Rómeó és Júlia musicalben
A fiatalokkal tehát teljes az új csapat. Veréb Tamás, Jenes Kitti, Gömöri András Máté, Karányi Péter, Prescsák Zita és Szentmártoni Norman méltó partnerei az előadás "nagy öregjeinek" az ide évadtól, akiket szintén nem kell nélkülöznie majd a közönségnek.
Rómeó és Júlia 10 éves Jubileumi gála a Budapesti Operettszínházban - Jegyek itt!
A legendás Rómeó és Júlia musical előadás 10 éves jubileumát egy díszelőadással ünneplik 2014. január 24-én a Budapesti Operettszínházban.
Elfújta a szél musical a Budapesti Operettszínházban! Jegyek és szereposztás itt!
2013. december 13-én megújulva két szereposztásban kerül bemutatásra az Elfújta a szél musical a Budapesti Operettszínházban! Jegyek és szereposztás lentebb!
Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon!
Mamma Mia musical Szegeden és Budapesten! A jegyek értékesítése már elindult a szegedi előadásokra. Szereposztás, premier és minden információ, amit tudni lehet a musicalről.
Ghost musical a Budapesti Operettszínházban! Ghost musical jegyek itt!
Muri Enikő, Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté, Mészáros Árpád Zsolt, Szulák Andrea, Peller Anna és Szabó Dávid főszereplésével mutatja be a Budapesti Operettszínház a Ghost című musicalt. A Ghost musicalre jegyek már kaphatóak!
Tudd meg milyen döntés született a Budapesti Operettszínház igazgatói székére kiírt pályázaton
A döntésről az ülést követően Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes tájékoztatta az újságírókat
Szegedi Szabadtéri Játékok 2014 - Műsor és jegyinformációk itt!
A Budapesti Operettszínház és a Madách Színház musicalje mellett opera és operett is lesz. A Szegedi szabadtéri Játékok 2014-es programja a Zorba, a görög balett előadással indul július 4-án és augusztus 20-án zárul az Ének az esőben musicallel.
Elisabeth musical a Bajai Szabadtéri Színpadon 2014-ben! Jegyek itt!
A Miss Saigon és a Rómeó és Júlia musical után 2014-ben az Elisabeth musical lesz látható a Bajai Szabadtéri Színpadon!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x