A Szépség és a Szörnyeteg Lipcsében!

Kelt: 2013.07.15

A Szépség és a Szörnyeteg Lipcsében! A Budapesti Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg című produkciójának társulata nagy sikerrel vendégszerepel Lipcsében. A hétvégi premier után még nyolc előadáson látható itt a darab, utoljára július 21-én - közölte az operettszínház hétfőn az MTI-vel.

A Budapesti Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg című produkciójának társulata nagy sikerrel vendégszerepel Lipcsében. A hétvégi premier után még nyolc előadáson látható itt a darab, utoljára július 21-én - közölte az operettszínház hétfőn az MTI-vel.

A BB Promotion meghívására lassan két éve járja Németország nagyvárosait a Budapesti Operettszínház, amely szoros nemzetközi versenyben nyerte el a Disney-től A Szépség és a Szörnyeteg című musical játszási jogát Európában, német nyelvterületen - idézte fel a színház közleménye.

München, Köln, Essen, Baden-Baden, Frankfurt, Bécs, Drezda és Mannheim után júliusban a Lipcsei Opera színpadán szerepel a produkció, előadásonként 1200 ember tekintheti meg minden idők egyik legelbűvölőbb családi musicaljét, amelyett a Nagymező utcai teátrum 2005 óta játszik.

A közönség állva ünnepelte a szereplőket - fogalmaz a közlemény. Az első kritikai visszhang is kiváló: "Rózsa István díszlete a ferde sarkokkal olyan, mint egy mesekönyv-illusztráció 3D-ben. Ehhez még hozzájárulnak Túri Erzsébet csodálatos jelmezei, a különböző hétköznapi tárgyakká varázsolt kastélyszemélyzet kosztümjei - Madame de la Nagykomód, Lángőr, Perc úr, Teamama egytől-egyig szemet gyönyörködtető figurák. Böhm György rendezésében egyetlen fordulat sem vész el a cselekményből. Az utolsó németországi vendégjáték óta nagyon keményen dolgoztak a Budapesti Operettszínház színészei a német kiejtésen. Ami nem csak Barkóczi Sándor (Szörnyeteg) erős tenorhangjában, a varázslatos Jenes Kitti (Belle) meleg szopránjánál vagy a Musical Együttes tagjainak finom hangjában mutatkozik meg, sokkal inkább a dialógusokban, amelyek a színpadi történések nagy részét meghatározzák. Ehhez még derekasan táncol mindenki, Makláry László karmester előtt pedig egy remek zenekar ül. Profi és egyben romantikus szórakozás az egész családnak!" - írta a Leipziger Volkszeitung.

Lőrinczy György, a turnét vezető Pentaton Művészügynökség ügyvezetője szerint A Szépség és a Szörnyeteg előadása egyre nagyobb érdeklődést vált ki. "Remek kritikák jelentek meg, több televíziós fellépésre is hívták a főszereplőket - a Sat1 a legutóbbi sajtótájékoztatóról számolt be, legközelebb pedig Hamburgban veszünk részt egy nagyszabású élő tévés műsorban. Az elmúlt majdnem két év alatt csaknem 300 ezren váltottak jegyet a mi A Szépség és a Szörnyeteg előadásunkra. A nézők nemcsak a magyar művészekkel, hanem a herendi porcelán csodálatos mintáival is találkozhattak" - hangsúlyozta.

Füredi Nikolett és Kékkovács Mara után ketten is beállnak a női címszerepbe: Kisfaludy Zsófia és Vörös Edit. Fekete-Kovács Veronika Teamamaként, a Szörnyeteget játszó Szentmártoni Norman pedig Gastonként is bemutatkozik. A lipcsei közönség láthatja még Polyák Lillát, Siménfalvy Ágotát, Sz. Nagy Ildikót, Angler Balázst, Bálint Ádámot, Bardóczy Attilát, Földes Tamást, Homonnay Zsoltot, Magócs Ottót, Németh Attilát, Oláh Tibort és Sánta Lászlót is.

A BB Promotion a három évre tervezett vendégjáték-sorozatot 2018-ig meghosszabbította és megfelelő feltételek esetén az operett műfajára is kiterjesztik az együttműködést.

Forrás: MTI

Megosztás:

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x