Musical, mesebalett és opera is lesz a Szegedi Nemzeti Színház 2024/25-ös évadában!

Kelt: 2024.05.13

Musical, mesebalett és opera is lesz a Szegedi Nemzeti Színház 2024/25-ös évadában! Szabadtéri zenés műsor keretében hirdette meg pénteken új évadjának programját a Szegedi Nemzeti Színház.

Barnák László főigazgató úgy fogalmazott, hogy egy színház műsorkínálata és előadásai meghatározzák az adott város szellemi és kulturális identitását. Szeged 140 éves színháza olyan tartalmat kínál a közönségnek, amely kérdésfeltevésre ösztönöz, beindítja a fantáziát, az igazságérzetet, a könnycsatornákat vagy éppen megmozgatja a rekeszizmokat.

A 2024/25-ös évad színes műsorkínálattal, műfaji sokszínűséggel, zenés és prózai előadásokkal, táncjátékokkal és kortárs ősbemutatóval várják a nézőket - mondta a színész, rendező.

Az évad első premierje a Kisszínházban Mihail Bulgakov Iván, a rettentő című komédiája lesz Fábián Péter rendezésében. A Nagyszínházban az első bemutató a G. B. Shaw Pygmalion című színpadi műve alapján készült musical, a My Fair Lady lesz, melyet Barnák László állít színpadra.

Az első gyermekeknek és családoknak szóló bemutatójaként a Szegedi Kortárs Balett újragondolt Diótörő című mesebalettje látható, amelynek koreográfiáját Juronics Tamás készíti. Az egymásért és döntéseinkért viselt felelősségről szól Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című zenés színműve. A Tárnoki Márk rendezte darab premierjét novemberben tartják.

Az első operapremierként decemberben Puccini Pillangókisasszonyát láthatják a nézők. Az egyik legismertebb kortárs drámaíró, Martin McDonagh egy testvérháborúról szóló darabját, a Vaknyugatot szintén decemberben mutatják be, Koltai M. Gábor rendezésében.

Az elmúlt három évtizedben meghódította a hazai közönséget Dés László, Geszti Péter és Békés Pál Kipling regénye alapján készült musicalje, A dzsungel könyve, amely premierje jövő januárban lesz. Mozart utolsó operáját, A varázsfuvolát februárban mutatják be Tárnoki Márk rendezésében.

A Szegedi Kortárs Balett második bemutatója a Jelenetek a házasságról című, öröktánc műfaji meghatározású darab, melyet Juronics Tamás állít színpadra. Kálmán Imre egyik legsikeresebb operettjét, a Marica grófnőt Koltai M. Gábor rendezi, a premiert márciusban tartják. Székely népi játék, komédia és költői látomás Tamási Áron Énekes madár című drámája, melyet Gálhidy Sára állít színpadra.

A két nagyszínházi operabemutató mellett kettő koncertszerű operaelőadás is szerepel a Szegedi Nemzeti Színház következő évadában: húsvétkor a Parasztbecsület és a Bajazzók, májusban pedig Erkel Ferenc Bánk bánja látható.

Kortárs magyar ősbemutatóként áprilisban tűzik műsorra Varsányi Anna A szent című darabját. A fanyar humorral átitatott művet Alföldi Róbert rendezi. Májusban pedig Fábián Péter állítja színpadra Aiszkülosz azonos című tragédiája és valós történetek alapján írt Oltalomkeresők című darabját.

Az előbérletezési időszak hétfőn kezdődik, a jelenleg bérlettel rendelkező nézők június 14-ig újíthatják meg belépőiket - közölte a főigazgató.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Szikora Róbert musicalje az Újszegedi Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
Az Ég tartja a földet musical 2024. július 27-én Szegeden az Újszegedi Szabadtéri Színpadon lesz látható a Kecskeméti Katona József Színház előadásában. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
Csókkirály az Újszegedi Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
A Csókkirály show 2024. július 24-én Szegeden az Újszegedi Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
A padlás musical a Tokaji Fesztiválkatlanban - Jegyek itt!
A padlás musical 2024. július 26-án Tokajban lesz látható a Tokaji Fesztiválkatlan szabadtéri színpadán a Veres1 Színház előadásában. Jegyek és szereplők itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x