Turnéra indul 2024-ben Dés László koncertje az Így öten - Jegyek és helyszínek itt!

Kelt: 2024.04.17

Turnéra indul 2024-ben Dés László koncertje az Így öten - Jegyek és helyszínek itt! Básti Juli, Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin és Dés László koncertezik Miskolc, Balatonfüred és Nyíregyháza színpadain. Jegyek lentebb!

A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző több évtizede már a magyar zeneipar ikonja, egy fogalom. Sikeres, tartalmas, sokszínű életmű jellemzi egy máig tartó aktív szerzői és előadói jelenléttel. Ő az, aki dzsesszmuzsikusként át tudta törni a műfaji határokat, és sosem feledve, egyben felhasználva annak értékeit, egy kifejezetten dallamos zenei világban is maradandót tudott alkotni.

Pályafutása során többek között dolgozott Nemes István, Geszti Péter Bereményi Géza dalszövegírókkal, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János, Koltai Róbert színészekkel, Kovács Kati, Horváth Charlie, Szulák Andrea, Váczi Eszter énekesekkel, Presser Gáborral, Somló Tamással és még sokan másokkal.

Filmzenéiből is olyan slágerek születtek, mint a Nagy utazás, a Szerelem első vérig vagy a C’est la vie; de ugyanezt elmondhatjuk musicaljeiről is, a Valahol Európában, a Dzsungel könyve vagy épp a legutóbbi Pál utcai fiúk kapcsán, amelyek dalai közül is számos felkerült a rádiók játszási listáira. Hangszerei a szoprán és a tenorszaxofon, játékára az érzékeny és „szubjektív hang”, az improvizációs dallamvezetés. Dést azon kevés zenészek egyikének tartják, akiket a szakma, a kritikusok és a közönség is egyaránt tisztel.

Aki kíváncsi erre a szenzációsnak ígérkező, titokzatos produkcióra amelyre Dés László magának is írt új dalokat most részese lehet az élménynek ,ugyanis turnéra indul a produkció.

Sztárvendégek voltak korábbi koncertjein Für Anikó, Básti Juli, Mácsai Pál, Nagy Ervin

A TURNÉ SZTÁRVENDÉGEINEK NÉVSORA VÁLTOZHAT!

Dalszövegíró társával, Bereményi Gézával, akivel az évtizedek során már annyi emlékezetes dalt írtak színészeknek, újra munkába kezdtek, hogy ezúttal olyan előadóknak írjanak dalokat, akiknek eddig még sosem.

JEGYÁRAK ÉS JEGYVÁSÁRLÁS ITT!

Turnéállomások:
2024. július 9. Nyíregyháza, Rózsakert Szabadtéri színpad
2024. augusztus 10. Balatönfüred Szabadtéri Színpad
2024. szeptember 17. Miskolc, Generali Aréna 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Ezeregy éjszaka Budapesten a Pesti Magyar Színházban - Jegyek itt!
Ezeregy éjszaka Budapesten a Pesti Magyar Színházban - Jegyek itt!
A Pál utcai fiúk musical Siófokon a Kálmán Imre Központban - Jegyek itt!
A Pál utcai fiúk musical 2024. július 30-án Siófokon a Kálmán Imre Központ Szabadtéri Színpadán lesz látható.
A Pál utcai fiúk musical Miskolcon a Sportcsarnokban - Jegyek itt!
A Dés Lászlő és Geszti Péter páros sikermusicalje A Pál utcai fiúk musical 2024. április 27-én Miskolcon a Generali Sportcsarnokban lesz látható!
Hair musical Isaszegen a Nyári Fesztiválon - Jegyek itt!
Hair musical 2026. június 28-án Isaszegen a Nyári Fesztiválon. Jegyek lentebb!
Musicalbemutató is lesz a 2026/2027-es évadban a József Attila Színházban!
Horváth Péter és Mihály Tamás 56 csepp vér című musicaljét Olt Tamás állítja színpadra, a premiert október 24-én tartják. A produkcióban vendégként Sasvári Sándor és Pásztor Ádám is szerepel.
Évadot hirdetett a Miskolci Nemzeti Színház!
Kihirdette új, 2026-2027-es évadát a Miskolci Nemzeti Színház, ahol összesen 14 produkciót láthat majd a színházkedvelő közönség az új szezonban.
Ezek lesznek a Szolnoki Szigligeti Színház 2026/2027-es évad bemutatói
A Szolnoki Szigligeti Színház a 2026/27-es évadát Szenvedélyek évada címmel hirdeti meg - írták.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x