35 éves István a király a Budapest Arénában 2018-ban - Jegyek itt!

Kelt: 2018.02.18

35 éves István a király a Budapest Arénában 2018-ban - Jegyek itt! A 35. jubileumát ünneplő István, a király koncertelőadás 2018. december 17-én Budapesten a Papp László Sportarénában lesz újra hallható. Jegyek és szereplők itt!

Szállj fel szabad madár, Véres kardot hoztam, Oly távol vagy tőlem, Adj békét uram csupa ismerős dal, amit 35 éve generációról generációra adunk tovább. A Szent István allamalapító életét feldolgozó legendás rockopera mit sem vesztett erejéből és folyamatosan képes megújulni.

Az István, a király népszerű dalai a Youtuben is millió feletti megtekintéseket generáltak, ami nem meglepő, hiszen szinte minden magya színházi társulat színpadra állította már ezt az ikonikus darabot.

A 35. jubileumát ünneplő István, a király 2018. december 17-én Budapesten a Papp László Sportarénában lesz újra hallható.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A jubileumi koncertelőadáson a főszerepeket Feke Pál, Tóth Gabi, László Boldizsár, Szomor György, Szemenyei János, Éder Enikő, és Vadkerti Imre énekli majd.

Az előadáson közreműködik még az Óbudai Danubia Zenekar, a Budapesti Stúdiókórus és a Honvéd Férfikar.

Az előadás karmestere: Keselyák Gergely 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

2019-ben is 50 éves a Táncdalfesztivál koncert az Arénában - Jegyek itt!
Az 50 éves a Táncdalfesztivál koncert 2019. január 12-én Budapesten az Arénában ismét a legjobb dalokkal várja a közönséget. Jegyek itt!
Mamma Mia 2 előzetes videó itt!
Megérkezett a 2018-as év szenzációjának ígért ABBA musical a Mamma Mia 2 - Here We Go Again előzetese! Videó itt!
István, a király a Budapesti Operettszínház sztárjaival! Jegyek itt!
Az István a király 2018 augusztusában a Budapesti Operettszínház sztárjaival lesz látható. A szereposztás is méltó lesz az immár 35 éves darabhoz. Baján a Petőfi sziget ad majd otthont a produkciónak.
István, a király Győrben - Jegyek az Audi Aréna előadásra itt!
Az István a király Győrben az Audi Arénában 2018. május 11-én a Győri Nemzeti Színház előadásában lesz látható.
Monte Cristo grófja musical a Szarvasi Vízi Színházban 2024-ben - Jegyek itt!
A Monte Cristo grófja musical 2024. június 28-29-én Szarvason a Szarvasi Vízi Színpadon lesz látható.
Puskás és Kőszívű musical koncert a Szarvasi Vizi Színpadon - Jegyek itt!
A Puskás x Kőszívű musicalkoncert és kulisszatitkok 2024. augusztus 3-án Szarvason a Szarvasi Vízi Színpadon. Jegyek itt!
A házasságszerző (Hello, Dolly!) musical  Szarvason - Jegyek itt!
A házasságszerző (Hello, Dolly!) musical 2024. június 21-én Szarvason a Szarvasi Vízi Színpadon lesz látható.
Jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház
Tizedik, jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, mely június elejétől augusztus végéig több mint húsz előadással, musicalekkel, vígjátékokkal, operettekkel, rockoperával várja a közönséget - közölte Duka ...

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x