A nagyenyedi két fűzfa musical Salgótarjánban - Jegyek itt!

Kelt: 2024.03.20

A nagyenyedi két fűzfa musical Salgótarjánban - Jegyek itt! A nagyenyedi két fűzfa musical 2024. május 13.-án Salgótarjánban a Zenthe Ferenc Színházban.

Jókai Mór elbeszélésnek 21. századi zenés adaptációja egy mai keretjátékba illesztve meséli el a nagyenyedi fiatalok történetét. Egy erdélyi kirándulás alkalmával jut el egy osztály Nagyenyedre, ahol a diákok a tanáruk elbeszélése alapján ismerik meg a hős fiatalokat, illetve ébrednek rá a múlt ismeretének fontosságára.

A nagyenyedi két fűzfa történetének háttere a Rákóczi szabadságharc, de a főszereplői kollégiumi diákok, akik kiállnak a közösségükért. A középpontban a fosztogató hadak és a békés polgárok ellentéte áll, de főszereplői a hős diákok és egy ártatlan szerelem. Egy modern, 21. századi nyelvezettel megszólaló, de a korabeli értékeket bemutató zenés színpadi mű, melyben a fiatalok mai is ismert konfliktusai, élethelyzetei is visszatükröződnek. Egymásért küzdés, az összefogás, a közösség szerepének fontossága, az első szerelem csodája, a bátorság, az egyén kiállása mind meghatározó szerepe a történetnek, mely méltó módon illeszkedik a hasonló témákat feldolgozó nagysikerű zenés előadások sorába.

A nagyenyedi két fűzfa musical 2024. május 13.-án Salgótarjánban a Zenthe Ferenc Színházban. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Jókai Mór elbeszélése nyomán a szövegkönyvet és a dalszövegeket írta: VIZELI CSABA

zeneszerző: PÉCSVÁRADI ZOLTÁN

Rendező: Gieler Csaba 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Made in Hungaria a Zenthe Ferenc Színház nyári színpadán - Jegyek itt!
A Made in Hungaria musical 2024. augusztus 16-án a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Szabadtéri Színpadán látható.
Disney és magyar mesék dalaival érkezik az Óperencián túl mese-musical-koncert az Urániába!
Disney és magyar mesék dalaival érkezik az Óperencián túl mese-musical-koncert az Urániába! Jegyek és fellépők itt!
Így énekli Andrea Bocelli Az Operaház Fantomja musical Éj zenéjét - VIDEÓ ITT!
Így énekli Andrea Bocelli Az Operaház Fantomja musical legszebb dalát. VIDEÓ ITT!
Musical is lesz a Vígszínház 2024/2025-ös évadában!
Bejelentette jövő évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház: a Liliomfi, a Büszkeség és balítélet, valamint a Rémségek kicsiny boltja című darabot is műsorra tűzik.
Musical is lesz az Egri várban az Agria Nyári Játékokon 2024-ben!
Musical is lesz az Egri várban az Agria Nyári Játékokon 2024-ben!
Szállj fel szabad madár koncert az Agria Nyári Játékokon Egerben - Jegyek és fellépők itt!
A Szállj fel, szabad madár! koncert 2024. július 6-án az Egri Várban az Agria Nyári Játékok keretein belül lesz látható. Jegyek itt!
Szép Nyári Nap Neoton musical az Egri Vár 2024-es műsorán - Jegyek itt!
A Szép nyári nap című Neoton-musical 2024. július 10-én Egerben az Agria Nyári Játékok Szabadtéri Színpadán látható.
Szép Nyári Nap - Neoton musical 2024-ben Tatán - Jegyek itt!
A Szép nyári nap című Neoton-musical 2024. július 12-én a Tatai Szabadtéri Játékok Szabadtéri Színpadán látható. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x