Abigél musical 2015-ben Szegeden - Jegyek itt!

Kelt: 2014.11.28

Abigél musical 2015-ben Szegeden - Jegyek itt! Csonka András, Szabó P. Szilveszter, Homonnay Zsolt, Udvaros Dorottya, Kapócs Zsóka, Mészáros Árpád Zsolt, Bálint Ádám, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi és Peller Anna.

Szabó Magda ifjúsági regénye az Abigél 1970-ben jelent meg, de azóta számos kiadáson van túl és töretlen sikernek örvend, az egyik legolvasottabb könyv hazánkban. A regénynek több adaptációja is napvilágot látott, készült belőle televízió sorozat, hangoskönyv és musical is.

Az írónőt rengetegen megkeresték, hogy járuljon hozzá a történet színpadra állításához, Ő viszont elzárkózott az ötlettől egészen addig, míg meg nem látta Somogyi Szilárd rendezésében az Álarcosbál című musical bemutatóját, mely szintén saját regényén alapul. Annyira elvarázsolta Őt az előadás, hogy odaadta hát lányát Abigélt, s így született meg 2008-ban az Abigél musical Somogyi Szilárd rendezésében és szövegével, Kocsák Tibor zenéjével és Miklós Tibor dalszövegével. 

A bús, de szívmelengető történet az elkényeztett gimnazistalány felnőtté éréséről immár nem csupán a könyv lapjain és a televízió képernyőjén bűvöli el közönségét, hanem a színpadon is. A Budapesti Operettszínház azóta is teltház előtt játssza a darabot, idén ünnepelte 200. előadását.A nagyszerű előadás Sopronban az MKB Arénában is nagy sikert aratott, ám ezidáig nem szerepelt szabadtéri színpadon. 2015-ben azonban Szegeden a Dóm téren is végig követhetik a nézők, hogyan gyűrűzik be a második világháború a gondtalanul élő fiatalok életébe, s hogyan változtatja Őket felnőtt nővé....

A Budapesten és Sopronban is nagy sikert aratott Abigél musicalt 2015. július 10-én és 11-én Szegeden a Szegedi Szabadtéri Színpadon is bemutatják.

Az Abigél szabadtéri bemutatójára már árulják a jegyeket! Jegyinfók és online jegyvásárlás itt!

A szegedi előadás szerepsoztását még nem hirdették ki, de várhatóan a budapesti előadás szereplői lépnek majd színpadra. Budapesten olyan sztárokkal látható jelenleg is az előadás mint  Csonka András, Szabó P. Szilveszter, Homonnay Zsolt, Udvaros Dorottya, Kapócs Zsóka, Mészáros Árpád Zsolt, Bálint Ádám, Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi

 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Nyomorultak musical a Madách Színházban és Szegeden! - Jegyek és szereposztás itt!
A musicaltörténelem egyik legnépszerűbb darabja 2015. augusztus 14-én, 15-én, 16-án 20-án és 21-én várja a nézőket a Dóm téren, majd a 2015/2016-os évadban a Madách Színház színpadán.
Szegedi Szabadtéri Játékok 2015 - Mamma Mia - Jegyek itt!
2015 nyarán újra Szegeden a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán lesz látható a Mamma Mia musical. Az előadás 2015-ben megújult szereposztás kíséretében tér vissza. Jegyvásárlás, előadások és minden amit tudni lehet.
Szegedi Szabadtéri Játékok 2015 - Jegyek itt!
Megkezdték a jegyértékesítést a Dóm téri fesztivál 2015. évi előadásaira, és állóhelyekkel bővítik ki a nézőteret az idei évad utolsó hét estéjén.
Szentivánéji álom musical Baja főterén 2015-ben! Jegyek és szereposztás itt!
2015 nyarán a Budapesti Operettszínház előadása a Szentivánéji álom worldmusical lesz látható Baján a bajai szabadtéri színpadon. Jegyek az előadásra várhatóan az előző évekhez hasonlóan már idén elkezdik értékesíteni.
Monte Cristo grófja musical a Szarvasi Vízi Színházban 2024-ben - Jegyek itt!
A Monte Cristo grófja musical 2024. június 28-29-én Szarvason a Szarvasi Vízi Színpadon lesz látható.
Puskás és Kőszívű musical koncert a Szarvasi Vizi Színpadon - Jegyek itt!
A Puskás x Kőszívű musicalkoncert és kulisszatitkok 2024. augusztus 3-án Szarvason a Szarvasi Vízi Színpadon. Jegyek itt!
A házasságszerző (Hello, Dolly!) musical  Szarvason - Jegyek itt!
A házasságszerző (Hello, Dolly!) musical 2024. június 21-én Szarvason a Szarvasi Vízi Színpadon lesz látható.
Jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház
Tizedik, jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, mely június elejétől augusztus végéig több mint húsz előadással, musicalekkel, vígjátékokkal, operettekkel, rockoperával várja a közönséget - közölte Duka ...

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x