Szegedi Szabadtéri Játékok 2015 - Mamma Mia - Jegyek itt!

Kelt: 2014.08.23

Szegedi Szabadtéri Játékok 2015 - Mamma Mia - Jegyek itt! 2015 nyarán újra Szegeden a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán lesz látható a Mamma Mia musical. Az előadás 2015-ben megújult szereposztás kíséretében tér vissza. Jegyvásárlás, előadások és minden amit tudni lehet.

"Már a múlt hétvégén bemutatott Háry János produkcióra sem lehetett a bemutató előtt napokkal jegyet kapni, az újszegedi Indul a bakterház előadással hasonló a helyzet. Hetek óta nem tudunk mit kínálni az egyébként továbbra is élénken érdeklődő közönségnek" – kezdte ma délelőtti sajtótájékoztatóját Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója. Fentiek miatt döntött úgy a fesztivál, hogy lerántják a leplet a 2015-ös évad egyik előadásáról, és a jegyeket is elkezdik rá árusítani.

Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok

2015. július 17-én, 18-án és 19-én ismét láthatja a Dóm téri közönség a Mamma Mia! ABBA-musicalt, melynek idei előadásaira már hónapokkal ezelőtt is alig lehetett belépőt vásárolni. Sőt, az eredetileg meghirdetett öt előadást két plusz estével kellett kibővíteni. A Madách Színház produkciója az ideihez képest új szereposztással tér majd vissza.

Online jegyvásárlás ide kattintva!

Herczeg Tamás röviden beszélt arról is, várhatóan milyen eredményekkel zárják Harangozó Gyula művészeti igazgatóval első önálló évadukat. A kinevezésüket megelőző utolsó év a 2012-es volt, ehhez képest a nézőszám 55%-kal, a jegybevétel 84%-kal növekedett.


Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok

Hamarosan kiderül a teljes műsor, amit izgatottan várunk mi is. Addig már érdemes előre bevásárolni a szegedi Mamma Mia előadásra, hiszen a hangulat garantált.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Szegedi Szabadtéri Játékok 2015 - Jegyek itt!
Megkezdték a jegyértékesítést a Dóm téri fesztivál 2015. évi előadásaira, és állóhelyekkel bővítik ki a nézőteret az idei évad utolsó hét estéjén.
Szegedi Szabadtéri Játékok 2015 - Jegyek itt!
Megkezdték a jegyértékesítést a Dóm téri fesztivál 2015. évi előadásaira, és állóhelyekkel bővítik ki a nézőteret az idei évad utolsó hét estéjén.
Kész a francia Vámpírok bálja musical első klipje - Videó itt!
2014. október 16-tól Le Bal des Vampires címmel Krolock gróf Párizsban is hódító útjára indul,a francia közönség. A francia Vámpírok közönség a Theatre Mogadorban lehet szemtanúja, hogyan csapnak le előadásról előadásra az éjszaka szörnyű ...
Megszületett  Jégvarázs betétdalának vicces verziója
A Jégvarázs kétségtelenül az év egyik legnagyobb sikere volt és mindenki izgatottan várja a musical verzió megjelenését is.
Ezek lesznek a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2014/2015-ös bemutatói
A székesfehérvári Vörösmarty Színház a 2014/2015-ös évadban többek között A padlás, a Hamlet és az Amadeus című színdarabokat is műsorára tűzi - derült ki a hétfői évadzáró társulati ülést megelőző sajtótájékoztatón.
We Will Rock You musical 2015-ben Bécsben!
A We Will Rock you musical 2015. január 20 és március 1 között lesz látható Bécsben a Wiener Stadthalleban.
Ének az esőben musical a Szegedi Szabadtéri Játékok 2016-os műsorában!
A Budapesti Operettszínház és a Szegedi Szabadtéri Játékok közös bemutatója lesz az Ének az esőben musical. Részletek lentebb.
A Szabadakarat 2024-ben Ember Márkkal látható újra a Margitszigeten - Jegyek itt!
A SZABADAKARAT >>>> koncertszínház 2024. május 28.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x