Dés László koncert a Városmajori Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!

Kelt: 2020.02.18

Dés László koncert a Városmajori Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt! Dés László koncertje 2020 augusztus 1-2-án Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon.Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Pár éve ő maga is kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat. 2018-ban jelent meg Az éjféli járat címmel első szólólemeze, amely átütő sikert aratott, néhány hónapon belül Platinalemez lett. Ezen vadonatúj dalait énekli.

2017 végén Nagy utazás címmel országos turnéra indult, 2018 decemberében teltházas Aréna koncertet adott, 2019-ben pedig Mi vagyunk a Grund! címmel turnézott kimagasló sikerrel.

2020-ban új műsorral, a régi nagy slágerekkel és vadonatúj dalokkal kezd újra koncertezni, a koncertek címe az egyik legnagyobb slágere, a Legyen úgy! De elhangzik majd természetesen a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk és a mára már kihagyhatatlanná vált dal a Pál utcai Fiúk musicalből, a  Mi vagyunk a Grund! is. 

A Legyen úgy! - Dés László koncertje 2020. augusztus 1-2-án Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz látható!

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Sztárvendég: Szinetár Dóra

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Fenyő koncert a Margitszigeten 2020-ban - Jegyek itt!
Fenyő Miklós koncert aa Margitszigeten 2020-ban. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
A Szabadakarat 2024-ben Ember Márkkal látható újra a Margitszigeten - Jegyek itt!
A SZABADAKARAT >>>> koncertszínház 2024. május 28.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
István, a király koncert 2024-ben Veresegyházon - Jegyek itt!
István, a király 2024. július 12-13.-án Veresegyházon a Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színpadán. Jegyek és szereplők itt!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Mária evangéliuma rockopera 2024-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
A Müller-Tolcsvay páros Mária evangéliuma rockopera 2024. május 19-én újra Budapesten a Margitszigeten látható. Jegyek és szereplők itt!
Szállj fel szabad madár koncert 2024-ben a Csepeli Munkásotthonban - Jegyek itt!
A Szállj fel szabad mardár 2024. május 12-én Budapesten a Csepeli Munkásotthonban lesz látható. Jegyek itt!
Kocsis Dénessel és Szulák Andreával rendeznek Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet!
A Zene nélkül mit érek én… Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert 2024. május 15-én Hajdúböszörményben a Sillye Gábor Művelődési Központban.
Turnéra indul 2024-ben Dés László koncertje az Így öten - Jegyek és helyszínek itt!
Básti Juli, Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin és Dés László koncertezik Miskolc, Balatonfüred és Nyíregyháza színpadain. Jegyek lentebb!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x