Édes Anna musical 2016-ban a Budapesti Kongresszusi Központban - Jegyek itt!

Kelt: 2016.09.08

Édes Anna musical 2016-ban a Budapesti Kongresszusi Központban - Jegyek itt! Az Édes Anna musical 2016. december 23-án a Budapesti Kongresszusi Központban lesz látható egy megújult szereposzstában.

Meglepő műfajt választott Tóth Ádám szerző-rendező Kosztolányi Dezső: Édes Anna című regényének teljesen újszerű bemutatásához. A könnyedebb műfajnak gondolt musical keretében dolgozta fel az 1926-ban íródott és  az 1919-22 közötti Magyarországon játszódó tragikus történetet. 

A musicalban az eredeti story alapján zajló cselekmény tizenhat remek ritmusú, szövegű, 'slágergyanús' betétdal segítségével, sajátságos módon adja vissza a Kosztolányi mű lényegét. 

A cselédtörténetben Kosztolányi az emberi kiszolgáltatottsággal szembeni iszonyatát fejezte ki, az adott kor társadalmi viszonyai között. Akkoriban a cselédet nem vették emberszámba, megalázták és az emiatt felgyülemlett indulat végül tragédiába fulladt...Mindehhez kitűnő atmoszférát teremt a  sodró lendületű zene, a dalok fülbe mászó ritmusa, az érzékeny, kifejező dalszövegek, a tragédia átélésének katartikus élményét nyújtva a nézőnek.

A zenei alap kiválóan illeszkedik a történethez, kifejezi a színpadon zajló eseményeket, visszaadja az érzelmi konfliktusok keltette hullámzásokat. 

A musical a kiszolgáltatott cselédlány, illetve az árnyként megjelenő többi megalázott és kihasznált lány és a Vizy család sorsán keresztül üzen a mai világnak. 

De hogy mit, annak megfejtése legyen a nézők feladata.... Addig is lélegzetvisszafojtva figyelhetjük a történetet és dúdolhatjuk a musical két 'slágerét': Isten szeret....Anna az más....,melyek még az előadás után is sokáig csengenek a fülekben.

Az Édes Anna musical 2016. december 23-án a Budapesti Kongresszusi Központban lesz látható egy megújult szereposzstában. 

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

Szereposztás:

Édes Anna : Horváth Mónika

Vizy úr: Buch Tibor
Vizyné: Bodnár Vivien
Ficsor: Juhász György
Jancsi úrfi: Getto Márton
Moviszter Úr: Boronyák Gergely
Tatár úr: Szabó Endre 
Tatárné: Farkas Zita
Druma úr: Albert Gábor
Drumáné: Petrovics Regina
Kéményseprő: Korcsmáros András
Rendőr: Békefi László
Mennyei Margit: Szabó Erika
Katica: Polyák Rita
Lidi: Gere Orsolya
Örzsi: Péterffy Lili
Karolin: Sallak Dóra
Lujzi: Kereki Anna
Bíró: Horváth Zsolt Hozsó 

Tánckar: 

Kovács Petra
Langó Bernadett
Szombath Gergő
Szelle Marcell

Vendég hegedűművész: Nédó Olga

Készítők:

Rendező: Tóth Ádám

  

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Édes Anna musical turné 2016 - Jegyek és helyszínek itt!
A Budapest Éjjel-Nappal és a Barátok közt egykori sztárja is felbukkan a 2016-ban turnéra induló Édes Anna musicalben!
Disney musical a Szegedi Szabadtéri Játékok 2017-es műsorán!
A Budapesti Operettszínházzal közösen Disney musiclat mutatnak be a Szegedi Szabadtéri Játékokon 2017-ben!
Monte Cristo grófja musical a Szarvasi Vízi Színházban 2024-ben - Jegyek itt!
A Monte Cristo grófja musical 2024. június 28-29-én Szarvason a Szarvasi Vízi Színpadon lesz látható.
Puskás és Kőszívű musical koncert a Szarvasi Vizi Színpadon - Jegyek itt!
A Puskás x Kőszívű musicalkoncert és kulisszatitkok 2024. augusztus 3-án Szarvason a Szarvasi Vízi Színpadon. Jegyek itt!
A házasságszerző (Hello, Dolly!) musical  Szarvason - Jegyek itt!
A házasságszerző (Hello, Dolly!) musical 2024. június 21-én Szarvason a Szarvasi Vízi Színpadon lesz látható.
Jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház
Tizedik, jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, mely június elejétől augusztus végéig több mint húsz előadással, musicalekkel, vígjátékokkal, operettekkel, rockoperával várja a közönséget - közölte Duka ...
Honvéd kadétok nézték meg A tizenötödik című előadást
A hazafiság és a hazaszeretet a legfontosabb nemzeti értékünk - mondta Bozó Tibor altábornagy a Madách Színház A tizenötödik című előadása előtt, amelyet a Legendák és Hősök című program keretében néztek meg fiatalok szombaton.
Gubik Petra estje 2024-ben Szarvason - Jegyek itt!
Gubik Petra estje 2024. augusztus 8-án Szarvason a Szarvasi Vizi Színpadon lesz látható!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x