Hegedűs a háztetőn musical Budapesten! Jegyek itt!

Kelt: 2015.10.20

Hegedűs a háztetőn musical Budapesten! Jegyek itt! 2015. október 25-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán lesz látható a Hegedűs a háztetőn musical. A főszerepben Gazdag Tibor. A világ egyik leghíresebb musicalje, melyben élőben közreműködik a Budapest Klezmer Band.

A világhírű Brodway-musical nagy erővel szól a kisebbségi lét terheiről, a hagyományok erejéről, önironikus lírával fogalmazza meg az esendőségeket. Szeretettel szól az emberről, huncutul a „ha én gazdag lennék” állapotról, méltósággal a tejes kisemmizéséről, a hontalanságról. Ám derű, az élet végtelen szeretete árad a történetből és a slágerré vált dallamokból, melyeket a nemzetközi hírű Budapest Klezmer Band játszik élőben, a játék szerves részeseként.

A 20. század első évtizedében játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban, Anatevkán játszódik. A főszereplő, Tevje, a szegény tejesember és asszonya, Golde egy tradicionális világot képviselnek, amelyben a férfi, az apa szava a döntő, s az értékrendet e hagyományos családeszmény, a zsidó közösség és vallás előírásai határozzák meg. Tevjének azonban van öt leánya, akik már a modern, 20. századi világot személyesítik meg, amelyben a személyes érzelmek előbbre valóak a tradicionális-vallási eszméknél. Tevje a házasságközvetítő Jente segítségével igyekszik kiházasítani idősebb leányait, ám azzal kell szembesülnie, hogy ellenszegülnek a szülői akaratnak. Szüleik generációjával szembemenve, a feléjük áradó megvetés és kiközösítésük árán is, vágyaiknak megfelelően veszik kezükbe életük irányítását. A legidősebb lány, Cejtel a szegény szabóhoz, Mótelhez megy nőül, noha apja a gazdag, de idős mészárosnak, Lazar Wolfnak ígérte a kezét. A kisebb nővérek hasonlóan öntörvényű döntései feldúlják a szülőket, s hagyományaikkal, zsidóságukkal való számadásra ösztönzik őket. A családi fészket előbb Hódel hagyja el, aki egy kijevi marxista zsidóval, Percsikkel köti össze életét. Tevje összeomlását a harmadik lány, Hává döntése idézi elő, aki egy orosz legénnyel, Fegykával házasodik össze. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek szembe kell néznie a történelemmel is: a mind erőteljesebb antiszemitizmussal, a népük ellen irányuló megmozdulásokkal, pogromokkal és végül azzal, hogy vagyonukat hátrahagyva kell elhagyniuk őseik földjét, Anatevkát.

2015. október 25-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán lesz látható a Hegedűs a háztetőn musical. Online jegyvásárlás ide kattintva!

A világ egyik leghíresebb musicalje, melyben élőben közreműködik a Budapest Klezmer Band.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Máté Péter musical - Egy darabot a szívemből musical Budapesten - Jegyek itt!
2015. október 24-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán lesz látható az új magyar musical. Az ősbemutatóra jegyek még kaphatók.
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical a Budapesti Kongresszusi Központban! Jegyek itt!
2015. október 17-én a Budapesti Kongresszusi Központban lesz látható a Pannon Várszínház előadásában a legendás Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical. Jegyek itt!
SzPSz 50+ koncert Szabó P. Szilveszterrel! NYERJ 2 JEGYET!
2025. május 9-én Budapesten a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban ad koncertet.
Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház
Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház - közölte szerdán sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x