Izgass fel! musical a Hatszín Teátrumban! NYERJ JEGYEKET!

Kelt: 2020.03.01

Izgass fel! musical a Hatszín Teátrumban! NYERJ JEGYEKET! Két tizenkilencéves, több nyelven beszélő, egyetemi végzettséggel rendelkező, szupertehetséges fiú őrült ámokfutásban rúgja fel a társadalmi normákat.

A tavaly májusban debütált Izgass fel! thriller musical egy év után lekerül a Hatszín Teátrum repertoárjából. A produkció, a Facebook oldalán közleményben köszönte meg nézőinek, hogy egy éven keresztül velük voltak és bár a csapat küzd a darab fennmaradásért, 2020-ban Magyarországon, független produkcióként, támogatás nélkül, egyelőre nem látják hogyan tovább. A darab rendezője, Pányik Tamás, így nyilatkozott a kialakult helyzetről: „Minden követ meg fogunk mozgatni, hogy tovább tudjunk menni a következő évre, de ebben a pillanatban minden reménytelennek tűnik. Sok visszajelzést kapunk, rengeteg impulzust arra vonatkozólag, hogy ne adjuk fel. Nekünk nem az ölünkbe pottyant ez a darab, minden szögért és ruhadarabért keményen megküzdöttünk. Erős és összetartó csapat vagyunk, és végtelenül szeretjük egymást és a darabot. Ennek elégnek kellene lennie."

Májusig még négy előadással készülnek, amikre szervezésben van drámapedagógiai foglalkozás, így invitálva a fiatalabb korosztályt is. Aki még nem látta volna, az Izgass fel két szuper intelligens fiatal fiú története, akik Nietzsche filozófiáját követve elhiszik magukról, hogy felsőbbrendű emberek és elkövetik az évszázad bűntényét. Egy igaz történet, amit az „Évszázad perének" neveztek Amerikában, többek között Hitchcock is feldolgozta. Hidegrázós, mégis érdekes és elgondolkodtató történet. 

A februári és márciusi előadásokra még kaphatók jegyek. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Szereplők: 

Idős Nathan........ Végh Péter
Nathan................ Horváth Dániel / Kovács Máté e.h.
Richard............... Cseh Dávid Péter
Hangok............... Hegedűs D. Géza, Földes Eszter, Trill Zsolt

Koreográfus: Gyulai-Zékány István e.h.
Rendező: Pányik Tamás 

JÁTÉK!
Mivel a színházakat bezárták és az előadás áprilisban lett volna, így a helyzetre való tekintettel nem hirdetünk nyertest. Mindenki vgyázzon magára. Reméljük hamar túl lesz a víruson az ország és az előadás újra látható lesz. 

Videó:

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Rómeó és Júlia musical az Arénában! Jegyek itt!
2020 szeptember 12-én ismét a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont a Rómeó és Júlia musicalnek.
A Pál utcai fiúk a Tokaji Fesztiválkatlanban 2020-ban - Jegyek itt!
A Pál utcai fiúk musical 2020. augusztus 29-én Tokajon a Fesztivál Katlan színpadán lesz látható. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
István, a király 2020-ban Tokajon - Jegyek a koncertverzióra itt!
Az István, a király koncert 2020. augusztus 19-én a Tokaji Fesztiválkatlanban lesz látható. Jegyek itt!
A padlás musical INGYEN lesz látható Gyereknap alkalmából!
2 alkalommal lesz látható a musical. Ne hagyd ki!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x