Monte Cristo grófja musical bemutató - BOSSZÚ vagy MEGBOCSÁTÁS... Beszámoló a premierről

Kelt: 2023.05.22

A Budapesti Operettszínház újabb bemutatójával, Monte Cristo Grófja című musicaljével a nagysikerű magyar musicalek sorát bővítette Alexandre Dumas regénye nyomán Pozsgai Zsolt drámaíró feldolgozásában, Szomor György zenéjével, dalszövegeivel.

MONTE CRISTO Bemutató…BOSSZÚ vagy MEGBOCSÁTÁS...

Beszámoló a premierről...

„Minden emberi bölcsesség belefér e szavakba: Várni és remélni!”    /Alexandre Dumas/

A Budapesti Operettszínház ebben az évben fennállásának százéves jubileumát ünnepli. Ebből az alkalomból a 2023-as év a Magyar Operett éve lett, melyet a teátrum méltón ünnepelt márciusi bemutatójával, egyik legnagyobb magyar operettszerzőnk, Huszka Jenő Mária Főhadnagyával.

Az Operettszínház repertoárjában mindig kitüntetett helyet foglaltak el a magyar szerzők művei. A Magyar Operett éve tiszteletére az idei évaduk mindkét bemutatóján hazai szerző művét tűzték műsorukra. Egy színház életében mindig örömünnep egy újabb bemutató, mellyel 2023. május 19-én nagysikerű magyar musicaljeinek sorát bővítette a Monte Cristo Grófja című musicaljével. A darab Alexandre Dumas regénye nyomán Pozsgai Zsolt drámaíró feldolgozásában, Szomor György zenéjével, dalszövegeivel került színpadra. A mű ősbemutatójára Szomor György rendezésében és főszereplésével 2011. október 7-én került sor a Békéscsabai Jókai Színházban.

A Budapesti Operettszínház 2023-as bemutatója Vincze Balázs rendezésében az eredeti darab egy újragondolt változata. Tizenkét év nagy idő egy darab életében, ezalatt sok minden változik, az ember sok mindent másként lát, gondol az élet dolgairól. Szomor György a darab megálmodója Vincze Balázzsal karöltve újragondolta a történetet a darab üzenetét kicsit jobban kihangsúlyozva, aktualizálva, kicsit színesítve a történetet. Dumas regényének örökérvényű mondanivalóját akarták új köntösben, a mai nézőnek izgalmas, emlékezetes formában megszólaltatni. A színpadi összjátékot és az előadás hatását nézve nyugodtan leszögezhetjük: ez fantasztikusan jól sikerült! Ritka ha egy darab bemutatásánál,  mindhárom szereposztásnak már a  főpróbája, a premierek és az összes eddigi előadást is szűnni nem akaró állótapsos ováció kísérje…

A regény, Monte Cristo grófja kamasz lánykorom első és mindmáig az egyik legkedvesebb olvasmánya. Míg az első olvasásakor Dumas csodálatos meseszövése, az idealista, végtelenül szerethető hősei és a romantikus kalandok miatt nem tudtam letenni, addig az évek múlásával már az emberi sorsok megható története és a szereplők jelleme, cselekedetei ejtettek rabul a könyvben. Ez a regény életem során sokszor visszaköszönt egy-egy fontos döntés meghozatalakor és soha nem hagyott elveszni az élet útvesztőiben. E nagyszerű mű üzenete a legszebb, éltető gondolat volt sokszor:

„Minden emberi bölcsesség belefér e szavakba: Várni és remélni!”

Szerelem, intrika, leszámolás és őrült szenvedély – minden együtt van ebben a nagyszerű musicalben, ahogy Dumas örökérvényű regényében is, bár a hatalmas háromkötetes mű cselekményének minden mozzanatát nem lehet belesűríteni egy három órás színpadi alkotásba, a regény örökérvényű üzenetét szépen visszaadja a musical újjá varázsolt változata. A történet, szívszorongató szépsége a mai napig lenyűgöz, ami lelkem színpadán most kiegészült a csodálatos zenével és a meghatóan szép dalszövegekkel.

A történet röviden, bár meggyőződésem, kevés az olyan ember, aki ne ismerné valamilyen formában, könyvben, filmen…

Edmond Dantest, a szép jövő előtt álló, fiatal tengerészt őszinte és becsületes embernek ismeri mindenki. Két szerelme van, a tenger és a gyönyörű Mercedes, akivel már a házasságot tervezgetik. A terveket azonban váratlanul beárnyékolja egy árulás, mely nemcsak menyasszonyától fosztja meg a fiatalembert, hanem szabadságától is. Legjobb barátja, Fernand annyira féltékeny rá sikerei, de leginkább Mercedes miatt, hogy titokban feljelenti őt. Ártatlanul elítélik és If várának hírhedt börtönébe zárják. Dantest ezután már csak a bosszú gondolata élteti. Egy napon felbukkan cellájában egyik rabtársa, Faria abbé, s az idős tudós nemcsak atyai barátja, hanem tanítója is lesz a magányos évek alatt. Miután csodával határos módon a fiatalembernek sikerül megszöknie a börtönből, már nem, mint Edmond Dantes lép a világ elé, hanem egy rejtélyes és dúsgazdag különc, aki Monte Cristo grófjának nevezi magát. Ügyesen elvegyül a francia előkelő társaságban, és módszeresen megkezdi terve végrehajtását, melynek egyetlen célja: bosszút állni azokon az embereken, akik tönkretették az életét. A párizsi elit most is ugyanazokból áll, akik őt annak idején bebörtönöztették. Közöttük valamikori, mit sem sejtő menyasszonya és annak fia. A gazdag gróf nem válogat az eszközökben.

A lebilincselő történet titka abban rejlik, hogy bár a főhőst elárulta legjobb barátja, de amikor gazdagon, álnéven visszatért, hogy elégtételt vegyen, nem alacsonyodott le odáig, hogy ellenfeleivel ő maga végezzen. Az intrika csodálatos hálóját szövögetve irányított felülről, észrevétlenül, mígnem ellenségei egymást és önmagukat tették tönkre.

Egy darab, mely alapjaiban ugyanaz maradt, mint a 2011-es ős musical és mégis más. Egy új alkotás született az eredeti gerincét megtartva, arra épülve új dalokkal, jelenetekkel, új megvilágításba került a történet.

Vincze Balázs rendezőként az újítások nagymestere. Az Operettszíháznál legutóbbi munkája a Jekyll és Hyde újra álmodásával is sikeresen frissítette fel a darabot. A Monte Cristo Grófja is új lendületet kapott érdekes dramaturgiai trükkjei és az időrendi sorrend megváltoztatásával. A regény történéseinek sorrendjét kicsit felcserélve a mostani feldolgozásban először a néző azt látja a színen, hogy a gróf hogyan járja végig azt az utat, hogy igazságot szolgáltasson, megfizessen mindenkinek az őt ért sérelmekért. Csak a végén látjuk a jelenetet, melyben tanítómestere, a haldokló abbé rábeszéli a szökésre, mert tudja ez az egyetlen esélye a menekülésre. A végén jön a zsákbavarrás, és a menekülés, ami azután vagy sikerül, vagy nem. A választ azonban a rendezés már ránk bízza. 

A történet folyamának ilyen felcserélésével azt sugallja a nézőnek, hogy a sérelmek megtorlásáról Dantes cellája magányában csak álmodozott, az nem a valóság… Ezzel a húzással a rendező megpróbálja kicsit Dumas meseszerű történetétől elvonatkoztatva a realitások felé terelni a nézők gondolatait, hiszen az életben sem minden olyan egyszerű, hogy a gonosz elnyeri méltó jutalmát és megbűnhődik tetteiért. A sors útjai kifürkészhetetlenek. A darab gondolatébresztő befejezésével a nézőre bízzák, ki-ki döntse el maga milyen véget szán a főhősnek… Mindenki a saját értékrendje szerint dönthet, teljes megtorlás, vagy végül megbocsátás. Ezért hagyják nyitva a kérdést: a párbaj végén valójában ki kapott sebet, hiszen a másik pisztoly már nem dördül el…

Egy börtön, If vára, ahonnét Edmond Dantes előtt még soha senkinek nem sikerült megszöknie… talán az isteni gondviselés, talán Dantes őrangyala segítette hozzá, hogy megmeneküljön és a régi társaságban egy titokzatos idegenként felbukkanva rendezze a számlát azokkal, akik a vesztét akarták.

Vincze Balázs rendezésének fő vonala az isteni gondviselés lehetőségének felvetése, melynek hatására a néző elgondolkozik, hogy az életben nincsenek véletlenek. Nagyon hatásos rendezői fogásként a szereplők sorsának démonai, vagy épp vészjóslóan a halál angyalai végigkísérik a történetet, tulajdonképp irányítják a szereplők gondolatait. A rendező a félig angyal, félig démoni külsejű táncosok szerepeltetésével szimbolizálja azt az elgondolást miszerint sorsunkat csak részben irányítjuk saját magunk, de mindig van, aki fentről vigyáz ránk, még a leg reménytelenebbnek tűnő helyzetekben is. Mindig megcsillan egy halvány remény a reménytelenségben… Ennek egyik legnagyszerűbben megkomponált jelenete, amikor az elkeseredett Mercedes üres tekintettel bolyongva keresi elvesztett szerelmét a kikötőben. Lelki szemei előtt még mindig halott szerelmét látja, őt öleli, boldogan vele táncol, sorsa démonai azonban közéjük állnak és a rideg valóság, szerelme helyett már Fernandt állítják mellé. És hogy mennyire fentről irányítják sorsunkat, Fernand a feljelentő levelét az ő angyalszárnyukból tépett tollal írja meg…

Az új feldolgozás keresi a válaszokat azokra a titkokra, örökérvényű emberi kérdésekre, amitől egy művészi alkotás klasszikus, a régi ma is aktuálissá válik, lélekemelő és emlékezetes lesz. Amire azt mondjuk, igen, ez az irodalom, ez a színház, ez a művészet dolga, küldetése.

A nagy kérdés: Lehet-e, szabad-e büntetlenül megfosztani másokat szerelmüktől, életük értelmétől, szabadságuktól és mind attól, ami fontos az embernek? Enyhítheti-e, feledtetheti-e az idő múlása az okozott fájdalmakat, az elkövetett bűnöket? Van-e értelme a bosszúnak, a megtorlásnak? A kérdés csak az vajon meddig tud elmenni a gróf bosszúvágyában? Van e joga az önbíráskodáshoz? Mikor jön el a pillanat, amikor már érzelmei megakadályozzák a teljes leszámolást? Van e visszaút régi önmagához? Megtorlás, vagy megbocsátás ez a nagy kérdés…

Második szereposztás: 2023. 05. 20.

Edmond Dantes, később Monte Cristo grófja: Dolhai Attila 

Különleges képessége a jellemek hiteles ábrázolása az elesettől a nemes eleganciát sugárzó igazi úrig.

Szerepformálásában hatalmas kontrasztot épít fel Edmond Dantes és a gróf jellemének bemutatásával. Nagyon szépen építi fel az ívet, hogyan válik az őszinte és becsületes, fiatal tengerészből, aki naivan hisz a jóban, egy elkeseredett, reményvesztett, majd fokozatosan újra bízni tudó, de a sorscsapások alatt megkeményedett, kérges szívű emberré.

Edmond Danteszként If börtönében elveszettnek és reménytelennek látjuk. A szívében lévő űrt senki nem tudja pótolni. Eluralkodott rajta a kétségbeesés. Meggyőződése, hogy ez soha nem fog megváltozni. Győzött felette a reménytelenség. Tisztában van azzal, hogy igazából nem él, csak létezik. Magánya börtönéből elérhetetlennek tűnik az élet, és bármi, ami lelkének örömet okozhatna. A kínzó reménytelenség fájdalmát a remény halvány fénysugara váltja fel, amikor egy véletlen folytán társat talál egy másik rab, Faria abbé személyében.  

Dolhai Attila rabtársához fűződő kapcsolatával hitelesen érzékelteti a felismerést, majd a remény és a bizalom fokozatos visszatérését Dantes lelkébe. Játékával nagyszerűen támasztja alá az érzést: de csodás lenne, bízni, megbízni és bizakodni, abban, hogy minden jobbra fordulhat. Elhinni, hogy létezik még olyan ember, akikben nem kell csalódni. Aki nem fog visszaélni a bizalommal, és ellene fordítani azt, amit olyan nehezen végre ki mert adni magából. Az abbé végre felnyitja a szemét, lerántja a leplet múltja buktatóiról. A sok megpróbáltatás után Dantes számára érvényét veszti mindaz, amit addig hitt jóról és rosszról, már csak a bosszú gondolata élteti.

A menekülés, a megvilágosodás, az erős akarat hatása alatt tisztán, ércesen zengő hangjától a nézőkön jeges borzongás fut végig, miközben Edmond Dantesből Monte Cristo grófjává válik egész lényével:

„A kocka fordult,

Vissza már nincs út!

A lelkem sötét oldalán

Ott áll e sorsom űzte árny.

Ismerd meg, világ!

Monte Cristo grófját!”

Titokzatos grófként már egy teljesen új élettel, ismeretlen ismerősként tér vissza. Az Ő grófja elegáns, titokzatos, olykor könyörtelen, néhol cinikus, az átélt szenvedés miatt kihűlt szívű, érzelemmentes, olykor jóságos, igazságosztó és majdnem-mindenható, szép és erős, fenséges tartással, kimért távolságtartó viselkedéssel. Nagyon helyén voltak a hangsúlyok, mozdulatok, arcjátékával hitelesen alátámasztva mindazt, mi lelkében dúl, forr benne a visszafojtott indulat, mely kitörni készül.  Játékával tökéletesen megmutatja egy sziklaszilárd férfi belső vívódásait, a szerep emberi nagyságát.

Mercedes: Gubik Petra 

Gubik Petra huszonegy évesen kapta meg Mercedes szerepét az eredeti előadásban. Az akkori közönség a fiatal lány szertelenségét, szerelemtől izzó vágyát, rajongását a hős tengerészéért csodálták alakításában. Az idő múlásával érett színésznővé vált, Mercedes alakítása vele együtt komolyodott. Mostani szerepformálásában már az érett nő tragédiájának megmutatása a kiemelkedő.

Mercedes megformálójaként méltó partnere Dolhai Attilának a színpadon, mind hangja mind játéka egyszerűen elbűvölő. Játéka csodálatos ívet jelenít meg a boldog fiatal lánytól, az érett, az élet megpróbáltatásaitól reményvesztett, megtört asszonyig. Petra ma is gyönyörűen, végtelenül kifejezően mutatja meg a fiatal Mercedes egyszerű, tiszta lelkét. Fantasztikusan éli a szerepét, lenyűgöző hangja, játéka és e kettő összhangja nála. Szeretem Petra elbűvölő szertelenségét, de ami ebben a fiatal, törékeny teremtésben mindig lenyűgöz, az játékának végtelen drámai ereje. A darab során a néző ezt akkor érzi át igazán, amikor Mercedes szinte már önkívületi állapotban könyörög a grófnak fia életéért, miközben lelkében egy kétségbeesett szerelmes nő vívja elkeseredett harcát régi szerelméért… Érzelmektől túlfűtött hangjának szívbemarkoló hatása tud lenni.

Egy anya kétségbeesett könyörgése ez, aki gyermekéért bármire képes lenne. Teljesen átélt szerepformálás, valódi könnyekkel, drámájával inspirálva Dolhai Attilát a még erőteljesebb játékra, Dantes lelkében a kétségbeesett érzelmek még hevesebb kinyilvánítására csodálatos pillanatokat teremtve a színpadon. Mercedes könyörgése egy pillanatra meglágyítja a gróf megkeményített szívét, aki végtelen önuralmát vesztve, feledve minden távolságtartást egy pillanatra a kezében tartja az örökké vágyott arcot, de végül erőt vesz gyöngeségén. Kettőjük szívfájdítóan szép játéka az Egy élet, több halál dal alatt csodálatos, megrendítő, könnyeket csalt a nézők szemébe is. Petra fiatal kora ellenére hatalmas tehetség, kivételesen erős, szuggesztív egyéniség, aki fantasztikus drámaisággal tud játszani. Végtelenül kifejező játékával a darab egyik legszebb pillanatát teremti meg ezzel a dallal a színpadon, könnyekké olvasztva a nézők szívét:

„Mennyi édes csók, mit őriz még a szánk…

Sok ki nem mondott szó… miért nem mondjuk ki hát?

Hány meg nem írt levél… és mennyi legyen még?

Minden szó úgy fáj, itt bennem ég.

Hány el nem ölelt őrült ölelés…

Mennyi el nem dobbant szívverés…

Vagy tiltakozni kár, hisz nekünk ennyi jár…

Egy élet, több halál…”

 Ifj. Edmond Dantes: Sándor Péter 

A két főszereplő mellett kiemelkedő alakítást nyújt a fiatal Edmond Dantest alakító Sándor Péter, akinek gyönyörű lírai dalai szívszorítóan szépségesen szólnak. Csodás hangja mellett nagyszerű játékával is kitűnt. Tökéletesen hozta az őszinte, becsületes, szerelmes fiatal tengerészt, aki nyugodtan indul a kihallgatásra, hiszen tudja, nem követett el semmit, nincs bűne, amiért félnie kellene.  Naivitásában az eszébe sem jut kezdetben, hogy ennek ellenére, ártatlanul, tisztességesen is vádlott, áldozat, fogoly lehet. Csak később jön rá, hogy az emberi irigység, gonoszság, aljasság és nagyravágyás áldozatává vált, hogy ellenségei, saját érdekeiket szem előtt tartva, gátlástalanul taposhatják el, és ehhez asszisztálnak a felsőbb politikai körök is.

 Amikor Mercedes a grófot valódi kilétéről kezdi faggatni a Miért című dalt fantasztikus összhangban végtelenül érzékeny előadásban éneklik Dolhai Attilával együtt a színpadon, érzékeltetve a kétségbeesett férfi viaskodását fiatal önmagával. Ez a jelenet a darab egyik érdekessége, mert a fiatal Edmond és Monte Cristo grófja éneklik ketten a színpadon. Múlt és jelen együtt… Rámutatva, vannak érzelmek, melyeken az eltelt évek sem tudtak változtatni. A dal alatt a színpadon kettő az egyben, nagyon jó ötlet a két főhős egyszerre szerepeltetése, ami nagyon jól érzékelteti az idő múlását, a fiatal szerelmes átváltozását és a szabadulás után egy megtört, keserű ember visszatérését.

Az ifjú Edmond Dantes időről időre visszatér, feltűnik a darab során, talán azt jelképezve, hogy a megkeseredett főhős lelkéből az idő és a sok szenvedés sem tudta kiölni az egykori ifjút, az örök szerelmet, az őszinte érzelmeket. Mindketten nagyon jól hozzák a figurát. Dolhai Attila végtelen érzékenységgel, hitelesen alakítja a gróf lelkében dúló érzelmi viharokat, hangjában tele fájdalommal. Ennél a dalnál az ifjú Edmonddal együtt adja meg a válaszokat Mercedes kérdéseire, mintha csak fiatalkori önmaga szólna belőle. Nagyon szép egyedi megoldása az érzelmek közvetítésének, olyan egyedi, igazi Dolhais, ilyet a másik két főszereplőnél nem látni ebben a jelenetben. Lenyűgöző nem csak a dal, de maga a rendezői megoldás is, mely még az eredeti műben Szomor György nagyszerű elgondolásából született…

 Dumas: Cseh Dávid Péter

Dumas a sors keze… A rendezés nagyon jó újítása, mely kiemelt szerepet biztosít végig a darab során a regény írójának, a jó öreg Dumasnak. A musical úgy indul, hogy a háborgó tenger morajlása közepette hősünk papírra veti gondolatait, melyben saját teremtményei, a szereplők életre kelnek, irányítja sorsuk alakulását, hatalma van az idő múlása felett…

Csodálatos dalszövege is egy üzenet, egyetlen dalban összefoglal egy egész életet:

„Hurcolván nagy terheit a vén idő szalad

A végtelenből szűken mér, megérint és tovább halad.

Érkezés, búcsúzás, álom tán, hogy élsz

Létezés, elmúlás csak percek, mit elhord a szél

Száguld az élet, nem vár, eléget

Száguld, csak nézed, hogy múlik, hogy vége.”

Cseh Dávid Péter az íróként látszólag szenvtelenül, de fantasztikus arcjátékával illusztrálva a történéseket, a háttérből irányítja végig a darab során megalkotott hősei sorsát, a darab végén keretbe foglalva a történetet. Míg hősünk a Még egy perc dalát énekli:

„Még egy perc, elmúlt előző életem letelt a sors kirótta büntetés lejárt”

Az író visszafelé tekeri az óramutatót, mintha csak visszaforgatná az időt, mely felett hatalma van…

 A három összeesküvő: akik a gyáva kisemberből felsőbb politikai körökké válnak…

Fernand, később Morcerf grófja: György-Rózsa Sándor 

György-Rózsa Sándor Fernand figuráját nagyon emberien tárja a nézők elé. Szerepformálásának köszönhetően elhisszük végtelen szerelmét, ragaszkodását Mercedeshez és a néző már-már hajlik arra, hogy a Dantes ellen elkövetett bűnét megbocsássa. Esendő játékának hatására elgondolkodunk azon, milyen jó lett volna, ha a szerző legalább az áruló barátot életben hagyta volna, mert a vétke csupán az, hogy végtelenül szeretett. Hiszen a halál valójában felmentés lehet a bűnére. Szégyenben élni egy életen át a saját gyermeke megvetésétől kísérve, az lett volna az igazi büntetés számára.  Nagyon kifejező mimikája barátjával szemben az „irigyellek-megvetlek-gyűlöllek” arckifejezéseket tükrözi…

Danglars bankár: Kiss Zoltán 

Danglars a tipikus kisember nagyravágyása, irigységből mindenkin átgázolva. Dantes társa a Pharaon vitorlás hajón, aki elsőtisztként szolgál, ennek egyenes következménye, hogy őt illette volna a kapitányi kinevezés a beteg kapitány halálával. Mivel ezt a pozíciót Edmond miatt elveszti, másik legnagyobb riválisa lesz. Kiss Zoltán a bonyolult figura köntörfalazását, undorító kicsinyes stílusát nagyszerűen tárja a nézők elé. Egy velejéig romlott, aljas bankárt formál, aki ahhoz gyáva, hogy saját arcát vállalja, ezért Fernand mögé bújva lázítja a bosszúra...  Hatalmas intrikust formál tökéletesen.

Villefort államügyész: Földes Tamás 

A korrupt főügyész, Villefort alakját Földes Tamás formálja meg: nagyszerűen hozz egy gyáva, csak a saját sorsát, jóhírét féltő és ezért minden gonoszságra képes, elvetemült alakot, akiben az emberi jóság és együttérzés szikrája sem villan fel aki, hogy a saját nevét-jóhírét mentse, elárulja szerelmét, megöli közös gyermeküket és ártatlanul börtönbe záratja Dantest.

Csak a legjobb irodalomra, színházra jellemző, hogy a szórakoztatáson túl mer emberi sorsokat kendőzetlenül felmutatni és elgondolkodtatni a nézőket. Ennek a három negatív figurának a szájába adott súlyos gondolatok nagyon erősen áthallásos, napjainkra is jellemző megfogalmazás.

Mélyenszántó, kemény társadalomkritikaként hangzik el tőlük: „Az igazság régen halott, jó mélyre ástuk, hát hagyjuk is ott… Ha kezünkhöz tapad is vér, majd lemossuk, ennyit megér. Kéz kezet mos…” Abban a világban, ahol a felső politikai körök, a bankárok, a hivatalnokok korruptak, ahol, mint a darabban elhangzik "közkórházakra nem kell pénz, a szegények ne éljenek. Szolgáltatás, mindennek ára van, fizessék meg, mint a jegyet a színházban…” Ahol viszont hamis váltót bármikor ki lehet állítani, hogy a gazdagok tömjék tovább a zsebüket: „Az ön bankja kezeli az összeget, szokásos módon majd lenyúljuk az összeset…”  Ott sehol nincs virágzó társadalom, elégedett emberek.

A három kalóz:

Jacopo: Szentmártoni Norman 

Bonifacio: Czikora István László 

Pacalio: Nádasi Veronika 

Ez a trió, a három nagy nevettető hozza be a képbe a humort, ellensúlyozza a drámai feszültséget és a lírai jeleneteket. A három zsivány fantasztikus humorral megáldott, üde színfoltjai a darabnak. Hármójuk közül egyedül Pacalio akinek a mosoly mögött élete drámáját is érzi a néző.

Nádasi Veronika játéka megdöbbentő, ahogy kalózból bosszúszomjas megkeseredett nővé válik…

Börtönőr: Aczél Gergő 

Aczél Gergő fantasztikusan erős játékkal formál egy végtelenül durva, erőszakos, de mégis lelke mélyén az együttérzés szikráját megcsillantó börtönőrt. Aki durvasága ellenére jobb pillanataiban már-már szerethető is tud lenni…

Faria abbé: Magócs Ottó 

Kiemelkedő alakítással láttatja a börtönben baráttá, majd tanítómesterré váló abbé szerepét. Nagyszerűen formálja meg a kicsit szétszórt, különc, félőrült bölcs mindentudó alakját. Igazi tanító, akit a sok megpróbáltatás sem tört meg, az élet szeretetére tanítja Dantest. Tőle kapja hősünk a legnagyobb ajándékot, melyet ember, csak embernek adhat, a szabadságát. Egy hatalmas ajándékot a cellában összezárva az évek alatt lélektől-lélekig, mert az igazi ajándékok csak így adhatók át, szívvel-lélekkel egymásnak. Magócs Ottó szerepformálása azt sugallja csakis a bizalom, a szeretet és a kölcsönös tisztelet lehet az élet motorja, semmi más ezen a földön. A darab üzenetét az abbé fogalmazza meg nagyon szépen:

 „A kincs a tiéd, de jóra használd!” Az öreg barát tanítása végső soron, ha a néző belegondol, kötelezi a grófot a megbocsátásra.

A szerző Szomor György nyilatkozta nemrég a kérdésre: Van-e értelme a bosszúnak? Van e joga az embernek az önbíráskodáshoz?

„Jó, ha bizonyos gondolatok, dilemmák az életünk során időnként újra és újra felvetődnek. A revansvétel is egy ilyen felvetés, amivel kapcsolatban az évek múltával akár eltérő véleményünk is lehet, akár a személyes érintettség okán is. Sokan úgy véljük, hogy az igazságszolgáltatás, a világ rendjének a helyrezökkentése nem feltétlenül a mi feladatunk, hanem a joghatóságé, az Istené, egy felsőbb irányító erőé. Mégis az ember sokszor eljátszik a bosszú gondolatával.”

„A revansvétel is egy ilyen felvetés, amivel kapcsolatban az évek múltával akár eltérő véleményünk is lehet…” Ez a gondolat magyarázatot ad az eredeti darab újragondolásának jogosságára… A darab befejezése, a finálé nagy dala a Még egy perc átfogalmazása bizonyítja, valóban az évek múlásával az ember az élet fontos dolgairól sok mindent mennyire másként gondol.

A bosszú lényegi eleme a darabnak, de míg az eredeti darab befejezése a teljes leszámolást sugallta ily módon:

„A szabadság felé űz a végzetem, hogy élnem kell. Túléltem a poklot, a bosszú éltetetett.  A lelkem régen meghalt vagy szörnyeteggé lett…

Ha Isten mégis él, most jólteszi ha fél…”

Addig ennek az előadásnak az üzenete az Isteni gondviselés által a megbocsátás, mellyel a darab mondanivalója teljesen új értelmet nyert…

„A szabadság felé űz a végzetem, hogy élnem kell. Túléltem a poklot, a bosszú éltetetett.  A lelkem régen meghalt vagy szörnyeteggé lett…

De Isten rám talált, mintha hallanám szavát, hogy a végzetem hogy élnem kell…”

Végtelenül szép befejezés, ahogy Dumas, a sors keze, a teremtő szilárdan Dantes háta mögött állva mintha a főhős kezét ő emelné a magasba, megadva a végszót számára:

„Edmond Dantes hát szállj!” Mintha csak felszólítaná:  ÉLJ!

Rendkívül szép kiállításban került színpadra a darab:

A ruhák Füzér Anni elképzelései, a díszletek Túri Erzsébet gondolavilágát tükrözik, mind-mind a legapróbb részletekig szépen kidolgozottak. A kor stílusát tükröző, karneváli hangulatú kosztümök. A díszlet hűen tükrözi a darab misztikus hatását nagyszerűen kihasználva a forgószínpad térbeli adottságait. A néző hol a hajóhídon, hol Róma míves épületei között találja magát… Szép elgondolás a gondviselés ábrázolása: sorsuk démonai, máskor a halál angyalai (ki minek látja) vagy épp a tenger madarai, a végtelen tengeren a bajbajutott hajók-életek fölött vészjóslóan köröző sirályok röptét szimbolizáló táncosok jelenléte, mely végigkíséri a történetet. Amikor megjelennek a színen, már sejthető, valami végzetes fog történni… Aktív részesei a történések alakításának. A nagyívű muzsika a szimfonikus nagyzenekarral pedig a siker záloga.

Ez az a musical, melyre Müller Péter gondolatai teljesen ráillenek:

"Amikor egy igazán neked szóló, jó könyv kerül kezedbe, olyan érzésed van, hogy vártad már, és most megérkezett. A címét se tudtad, azt se, hogy megírták, és íme, itt van. Úgy olvasod, mint egy neked szóló üzenetet így van ez a zenehallgatással is…”      (Müller Péter)

Ez a darab egy jó könyv és a csodálatos zene tökéletes egymásra találása.

Olyan zenei világa van, olyan örökérvényű dolgokat hordoz magában, melyek megérintik a nézők szívét. Misztikum. Ősi energiája van a történetnek. Érzelemdús varázsa a darabnak mindenkit mélyen megérint.  Monte Cristo bolyongása lelkének viharos tengerén végre révbe ért. A legjobb kikötőnek bizonyult számára a Budapesti Operettszínház színpada. Ritka, hogy egy darab fogadtatása már a főpróbán állótapsos ováció, mindhárom premier pedig akkora siker, amelynek örömrivalgása az Oktogonig hallható volt. Mindhárom szereposztás megérdemelte ezt a fantasztikus sikert, maximálisan megdolgozott érte. 

Hosszú, sikerekben gazdag életet kívánunk a darabnak, magunknak pedig ilyen fergeteges élményeket még nagyon sokáig.

Jegyek még kaphatók a május, júniusi, júliusi előadásokra ide kattintva!

Irta: Kókainé Ibolya

Fotók: Budapesti Operettszínház/Juhász Éva, Janus Erika/

Dolhai Attila Hivatalos Oldala / Art&Lens /

 

SZEREPOSZTÁS: