Szikora Róbert musicalje az Újszegedi Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!

Kelt: 2024.03.01

Szikora Róbert musicalje az Újszegedi Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt! Az Ég tartja a földet musical 2024. július 27-én Szegeden az Újszegedi Szabadtéri Színpadon lesz látható a Kecskeméti Katona József Színház előadásában. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Lezsák Sándor szövegkönyv és dalszövegíró, Szikora Robert zeneszerző, Zsuffa Tünde író és Cseke Péter a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, rendező, komoly feladatra vállalkozott, amikor Zsuffa Tünde az Ég tartja a Földet című - Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló – regényét színpadra vitte.

A világ legismertebb magyar szentjét négyéves korában, hatalmi érdekek szakították el családjától – apjától, II. Andrástól és anyjától Merániai Gertrúdtól -, ám tragédiákkal övezett élete nem kérgesítette meg a szívét idegenben, a rideg türingiai udvarban. Mivel a királylány német földön nőtt fel, Türingiai Erzsébetként ismeri a világ, személyét nem kötik össze hazánkkal. A musical alkotói csapatának a célja pedig éppen az volt a kereszténység értékei és a magyar történelmi múlt hangsúlyozása mellett, hogy Magyarországon is felfedezzük és felemeljük a legismertebb szentet, akik a szegények és a betegek oltalmazója lett. Erzsébet nem csupán a középkor szentje, akit oltárokra festettek fel, hanem alakja kézzel fogható, életvitele, nyitottsága, modern gondolkodása, szerelme a férje iránt, rajongása a gyerekeiért, őszinte, fájdalmas gyásza az özvegységben, töretlen hite mind-mind arra inspirálta a szerzőket, hogy bebizonyítsák, egy hús-vér nőről van szó, aki minden korban „megállja” a helyét.

Szent Erzsébet életútjának üzenete a mai kor emberének is szól: nem tűrni a hamisságot és az igaztalanságot, segíteni az elesettet, járványok, természeti katasztrófák, éhínség idején is gyakorolni a cselekvő szeretetet. Nem csupán az erkölcsi értékek kerülnek előtérbe, hanem a lovagi kor és a keresztes hadjáratok korszakát is megismerhetik a nézők, miközben trónviszályok, gyilkosságok, kálváriák szövevényén át rajzolódik ki Erzsébet legendás portréja, akinek hite és bátorító szavai bátyjának, a későbbi IV. Béla királynak erőt ad a tatárok dúlta ország újjáépítésében.

Az Ég tartja a földet musical 2024. július 27-én Szegeden az Újszegedi Szabadtéri Színpadon lesz látható a Kecskeméti Katona József Színház előadásában. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Szereposztás:

Erzsébet - BORI RÉKA
Lajos - KOLTAI-NAGY BALÁZS
Walter lovag - BUCH TIBOR
II. András - SIPOS IMRE
Gertrúd - SZABÓ DOROTTYA
Zsófia - MÄRCZ FRUZSINA
Hermann gróf - SZEREDNYEY BÉLA / PÁL ATTILA
Magister Konrád - FERENCZ BÁLINT
Guda - SZEGVÁRI JÚLIA
Izolda - HAJDÚ MELINDA
Waltraud - KOVÁCS GYOPÁR
Volker - ORTH PÉTER
Béla - VARGA-HUSZTI MÁTÉ
Albert mester - KELEMEN ÖRS
Henrik - MECHLE CHRISTIAN
Godehard - LAKATOS MÁTÉ
Vincentius - PÁL ATTILA / SIPOS ÁRON
IX. Gergely pápa - SIRKÓ LÁSZLÓ
Frigyes császár - KÖRTVÉLYESSY ZSOLT

valamint a színház énekkara, tánctagozata

kis Erzsébet - Cserháti-Szalontay Lilien/Varnyú Szonja Gabriella
kis Guda - Varnyú Szonja Gabriella/Berkecz Petra
kis Lajos - Varga Áron/Kiss-Berdó Marcell
kis Hermann - Marosi Dávid/Dinka Botond
kis Ágnes és kis Zsófia - Csicsirkó Hanna/Cserháti-Szalontay Lilien
kis Béla és kis Hermann - Krémer Máté/Dongó Máté

kis Gertrúd - Horváth-Kenderes Annabella 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Az Őrült nők ketrece 2024-ben az Újszegedi Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
Alföldi Róbert rendezésében látható az Őrült nők ketrece musical az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Jegyek itt!
Neoton musical az Újszegedi Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
Náray Erika, Fésűs Nelly és Falusi Mariann közreműködésével érkezik a Szép nyári Nap - Neoton musical az Újszegedi Szabadtéri színpadra 2024 augusztusában.
Így énekli Andrea Bocelli Az Operaház Fantomja musical Éj zenéjét - VIDEÓ ITT!
Így énekli Andrea Bocelli Az Operaház Fantomja musical legszebb dalát. VIDEÓ ITT!
Musical is lesz a Vígszínház 2024/2025-ös évadában!
Bejelentette jövő évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház: a Liliomfi, a Büszkeség és balítélet, valamint a Rémségek kicsiny boltja című darabot is műsorra tűzik.
Musical is lesz az Egri várban az Agria Nyári Játékokon 2024-ben!
Musical is lesz az Egri várban az Agria Nyári Játékokon 2024-ben!
Szállj fel szabad madár koncert az Agria Nyári Játékokon Egerben - Jegyek és fellépők itt!
A Szállj fel, szabad madár! koncert 2024. július 6-án az Egri Várban az Agria Nyári Játékok keretein belül lesz látható. Jegyek itt!
Szép Nyári Nap Neoton musical az Egri Vár 2024-es műsorán - Jegyek itt!
A Szép nyári nap című Neoton-musical 2024. július 10-én Egerben az Agria Nyári Játékok Szabadtéri Színpadán látható.
Szép Nyári Nap - Neoton musical 2024-ben Tatán - Jegyek itt!
A Szép nyári nap című Neoton-musical 2024. július 12-én a Tatai Szabadtéri Játékok Szabadtéri Színpadán látható. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x