Gubik Petra főszereplésével debütál a Rebecca a Dóm téren

Kelt: 2023.11.28

Gubik Petra főszereplésével debütál a Rebecca a Dóm téren Junior Prima-díjas színésznő, Gubik Petra alakítja Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljének főszerepét. A nagyszabású előadást, Béres Attila vadonatúj rendezésében, július 26-ától láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

A 2024-es évad önálló produkciójaként izgalmas előadás bemutatására készül a Szegedi Szabadtéri Játékok. Sylvester Lévay és Michael Kunze újabb világsikerű musicalje, a Rebecca érkezik öt estére a Dóm téri nagyszínpadra. Július 26-én, 27-én, 28-án, augusztus 2-án és 3-án láthatják majd a nézők a Daphne du Maurier bestselleréből készült, különleges hangulatú előadást, amelyben a nagyívű dallamok segítségével egy krimibe ágyazott, sötét szerelmi történet bontakozik ki a színpadon. A cselekmény középpontjában egy szerény társalkodónő áll, aki egy sorsszerű találkozást követően rövidesen egy megözvegyült lord felesége lesz. A legendás Manderley-udvarház új úrnőjeként azonban titkok hadával, egy zord házvezetőnővel, és az első, néhai Mrs. de Winter, azaz Rebecca kísértő emlékével is meg kell küzdenie a musical hősnőjének.

A kiváló énektudást megkövetelő és összetett karakterformálásra alkalmat adó főszerepet a Junior Prima-díjas énekes színésznő, Gubik Petra alakítja majd a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A művész karrierjében különleges jelentőségű helyszín hazánk legnagyobb nyári fesztiválja: először az Elfújta a szél Scarlettjeként tűnt fel a Szabadtéri Játékok színpadán 2013-ban, ami újabb áttörést jelentett korábbi budapesti és vidéki sikerei után. Két nyáron át egy újabb női főszerepet, Esmeraldát játszotta A Notre Dame-i toronyőr című előadásban, de a Puskás, a musical Klárájaként is színre lépett a szegedi nézők előtt. 

Az előadásokra már árulják a jegyeket. Jegyvásárlás itt!

„A magyar szabadtéri színjátszás fellegvárának tartjuk a szegedi Dóm teret: ez egy misztifikált, de közben szakrális tér is, és nagyon különleges energiák mozognak ott - szerintem kitüntetés megfordulni azon a színpadon. Ha az ember pályáján ez legalább egyszer megadatik, az már egy áldás” - vallja a színművész, aki a város kőszínházában is régi szerepálmát valósíthatta meg tavaly Barnák László főigazgató Leonce és Léna-rendezésében, így igazán szép emlékek kötik Szegedhez.

A Dóm téren korábban megformált különféle, de egyaránt erős akarattal rendelkező, határozott karakterek után most másféle kihívás vár a színésznőre a Rebecca főszerepében: egy kezdetben kifejezetten bizonytalan, saját identitással szinte alig rendelkező nőt (akit a regényhez híven a musical sem nevez meg) alakít majd, akinek egy rejtély szálainak kibogozásán keresztül kell megtalálnia saját útját is. „Épp ez a szerep szépsége, az adja az ívét, hogy honnan hová jut el a karakter. Szerintem az életben is hosszú idő kell, meg kell tapasztalni bizonyos dolgokat ahhoz, hogy az ember a sarkára álljon, merje vállalni önmagát és kiálljon magáért. Én is épp ebben az életszakaszban vagyok, az öntudatra ébredés szakaszában. A jellemfejlődés nagyon fontos, abból a szempontból is, hogy ezáltal van mit eljátszani. Nagyon várom, mert ebben az évadban ilyen típusú szerepem nem volt. Alig várom, hogy elkezdjük!” -árulta el.

A színművész izgatottan készül az új feladatra, amelynek zenei világa is igen kedves a számára: „Ez angolszász jellegű dallamvilág, ami a klasszikus monumentalitást, történetmesélést jelenti a zenében, igényli az élő hangszeres megszólaltatást. Benne van a klasszikus zene gyönyörűsége, mégis egy olyanfajta modernitással ötvözve, ami korhatárok nélkül képes megpendíteni az emberek figyelemközpontját. Mindenkit nyitottá tud tenni az a fajta zene, az a fajta színház, amelynek mély mondanivalója van, és képes elérni, hogy az embert kirázza a hideg – Lévay Sylvester zenéi, darabjai tudják ezt!”

A zenei megközelítés komoly segítséget jelent a felkészülésben a dalszövegíróként, szólóénekesként is tevékeny művész számára. Főszereplésével, Béres Attila vadonatúj rendezésében, nagyszabású meglepetésekkel teli bemutatóra számíthatnak a Szabadtéri Játékok nézői.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Ez lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok 2024-es műsora! Már árulják a jegyeket!
Az István, a király mellett láthatjuk a visszatérő Geszti musicalt is az Ezeregy éjszaka musicalt, hiszen tavaly is óriási siker volt.
Szinetár Dóra adventi koncert 2024-ben a RAM Artszínházban - Jegyek itt!
Szinetár Dóra adventi koncertje 2024. december 6-án Budapesten a RAM Artszínházban kerül megrendezésre. Jegyek itt!
ABBA SHOW Budapesten az Eiffel Műhelyházban 2025-ben - Jegyek itt!
Az ABBA SHOW 2025. március 25-én Budapesten az Eiffel Műhelyházban lesz látható. Jegyek lentebb!
Miller Zoltán 50 -
Miller Zoltán 50 - "Ami én vagyok" Jubileumi élőzenei koncert 2024. november 10-én Mosonmagyaróváron a Fleschl Központbaban.
ABBA-BoneyM kocertshow Miskolcon - Jegyek itt!
ABBA-BoneyM kocertshow 2024. október 27-én Miskolcon a Művészetek Házában. Jegyek itt!
Lánybúcsú musical Veszprémben a Hangvillában - Jegyek itt!
A Republic dalokból készült Lánybúcsú 2024. november 6-án Veszprémben a Hangvillában látható. Jegyek itt!
ABBA SHOW Debrecenben a VOKE-ban - Jegyek itt!
Az ABBA SHOW 2025. február 16-án Debrecenben a VOKE-ban lesz látható. Jegyek itt!
A Pál utcai fiúk musical 2025-ben Kiskőrösön - Jegyek itt!
A Pál utcai fiúk musical 2025. február 25-én Kiskőrösön a Petőfi Sándor Központban lesz látható a Pannon Várszínház előadásában.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x