Jézus Krisztus Szupersztár Szegeden 2021-ben - Jegyek és szereplők itt!

Kelt: 2021.07.05

Jézus Krisztus Szupersztár Szegeden 2021-ben - Jegyek és szereplők itt! A Jézus Krisztus Szupersztár 2021. július 2-3-4-én és 9-10-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon lesz látható a Madácg Színház sztárjaival. Jegyvásárlás és szereplők itt!

2020-ban lesz 50 éve, hogy megszületett a Jézus Krisztus Szupersztár album, ami rá egy évre már a Broadway és két év múlva a West End majd még ugyanabban az évben Magyarország közönségét is meghódítitta. A rockoperából 1973-ban filmet is készítettek, s azóta szinte minden országban bemutatták. Magyarorzágon óriási rajongói tábort szerzett azelőadás és azoknak a színészeknek akik szerepeltek az előadásban máig az egyik meghatározóbb szerepük volt a Jézus Krisztus Szupersztárban játszott szerepe.

Az 50 éves musical hamarosan újra magyar színpadon lesz látható. A Jézus Krisztus Szupersztár 2021. július 2-3-4-én és 9-10-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon lesz látható! Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A Madách Színház előadásában Szegeden Feke Pál, Sasvári Sándor, Gallusz Nikolett, Nagy Sándor, Serbán Attila, Sánta László lesznek láthatóak.

A többi bemutatóról lentebb a kapcoslódó cikkekben olvashattok! 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Apáca Show musical 2021-ben a Szegedi Dóm téri Szabadtéri Színpadon - Jegyek és szereplők itt!
Apáca Show musical 2021 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az Alföldi Róbert, Janza Kata, Csonka András, Sári Évi, Feke Pál főszereplésével látható előadásra jegyek már kaphatóak!
West Side Story musical Szegeden 2021-ben - Jegyek és szereplők itt!
A West Side Story 2021. augusztus 13-tól lesz látható a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az előadás főszerepeiben Ágoston Katalin, Medveczky Balázs, Stohl András, Kocsis Dénes lesz látható! Jegyek itt!
DISNEY 100 - A koncert 2023-ban Budapesten! NYERJ 2 JEGYET!
Örömmel jelentjük be, hogy Budapest is bekerült a Disney 100 éves évfordulóját ünneplő koncertsorozat helyszínei közé. 2023. október 15-én 19:30 órától az Arénában elevenednek meg a mindenki által ismert lenyűgöző mese- és filmjelenetek a ...
Szép nyári nap musical Budapesten a RAM-ban - Jegyek itt!
A Veres 1 Színház Szép Nyári nap musical előadása 2023. októberében és novemberében Budapesten a RAM Artszínházban. Jegyek itt!
szabadakarat ˃˃˃˃ az Erkel Színházban! NYERJ 2 JEGYET!
A szabadakarat ˃˃˃˃ a címe a Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelméről szóló koncertszínházi előadásnak, ami 2023. október 21-22-én az Erkel Színházban Schoblocher Barbara, Staub Viktória, Ember Márk, Tóth Mátyás, AKC Misi és Filo ...
István, a király Sopronban a Novomatic Arénában - Jegyek itt!
Dolhai Attila, Szomor György, Miller Zoltán, Vágó Bernadett, Malek Andrea, Serbán Attila, Herczeg Flóra főszereplésével 2023. december 28-án Sopronban a Novomatic Arénában látható az István, a király.
István, a király a kaposvári Arénában - Jegyek itt!
István, a király koncert 2024. január 6-án a Kaposvár Arénában Dolhai Attila, Szomor György, Miller Zoltán, Vágó Bernadett, Malek Andrea, Serbán Attila, Herczeg Flóra, Jegercsik Csaba, Sándor Dávid és Barát Attila közreműködésével. Jegyek lentebb!
Varga Miklós életmű koncert - Jegyek itt!
Varga Miklós musical showján 2023. december 21-án Szombathelyen az Agorában várja a közönséget. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x