A Sose halunk meg című musicallel nyitja az évadot a Pannon Várszínház

Kelt: 2013.09.17

A Sose halunk meg című musicallel nyitja az évadot a Pannon Várszínház A legendás filmből készült Sose halunk meg musical mellett áprilisban kezdik játszani a Meseautó című vígjátékot, februárban pedig a Hegedűs a háztetőn című musicalt mutatják be a Budapest Klezmer Band közreműködésével. Lesz két új mesedarab is: Nyakas Krisztina Csivir-csavar, avagy Taran titkos kertje című darabját már próbálják, emellett láthatják a gyerekek Csukás István Az óriás nyomában című meséjét is.

A Sose halunk meg című musicallel nyitja meg 13. évadát a veszprémi Pannon Várszínház a városi művelődési házban szeptember 28-án.

Vándorfi László színházigazgató a keddi évadnyitó társulati ülésen ismertette az elmúlt évad eredményeit, kiemelte a teátrum tagozataként létrejött Veszprémi Táncműhely megszületését. Szólt arról is, hogy a színház új helyszínre költözik, az átadás előtt lévő Hangvilla nevű új kulturális intézménybe. A színháznak gyakorlatilag nincs finanszírozása, ezért "össze kell húzni a nadrágszíjat, össze kell vonni az erőinket" - jelentette ki. Az MTI kérdésére válaszolva a direktor kifejtette: állami forrásokból pályázati úton 9 millió forintot nyertek, ami a tavalyi 110 millióhoz képest igen csekély.

Ezen kívül kisebb pályázati pénzek, az úgynevezett TAO - a társasági adókedvezményre jogosító támogatás - , valamint az előadások értékesítése és a jegybevétel képezi a költségvetést, amelynek pontos összegét Vándorfi László egyelőre nem közölte. A tavalyi jegybevétel alapján a TAO-ból csaknem 70 millió forintot vehetnének igénybe, de ehhez meg kell találniuk a támogatókat is - tette hozzá az igazgató. Az idei repertoárban szerepel Fenyő Miklós és Vándorfi László új darabja, a Száll az ének, amelyet november elején mutatnak be, a táncszínház Mozart Bastien és Bastienne című kisoperájából adaptált művét, Bárány György és Krámer György közös alkotását novemberben készülnek bemutatni.     

Áprilisban kezdik játszani a Meseautó című vígjátékot, februárban pedig a Hegedűs a háztetőn című musicalt mutatják be a Budapest Klezmer Band közreműködésével. Lesz két új mesedarab is: Nyakas Krisztina Csivir-csavar, avagy Taran titkos kertje című darabját már próbálják, emellett láthatják a gyerekek Csukás István Az óriás nyomában című meséjét is. Az új évadban mindenképpen lesz táncfesztivál, amely tavasszal finanszírozás hiányában elmaradt, mert egy pályázatot már nyertek a megrendezéséhez - mondta el Várdorfi László, aki bemutatta a társulat két új tagját, Farkas-Csányi Attila színészt és Pum Péter táncost.

Forrás: MTI

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Az Operaház Fantomja musical és Love Never Dies musical Bécsben! Jegyek itt!
Az Operaház Fantomja musical és Love Never Dies musical Bécsben! Jegyek itt!
Rómeó és Júlia musical - Jegyek az Operettszínház előadására
A legendás musical folyamatosan színpadon van a Budapesti Operettszínházban! Rómeó és Júlia musical jegyeket online is vásárolhatsz! A musical főszerepiben a színház sztárjai mellett új tehetségek is debütáltak.
Sweneey Todd musical a Kolozsvári Magyar Operában!
Zenés előadásokkal is készül a kolozsvári színház, így Stephen Sondheim Sweeney Todd című musicaljét Dragos Galgotiu román rendező állítja színpad
Filmből musical - Poligamy a Madách Színházban! Jegyek, szereposztás és infók itt!
Poligamy címmel romantikus musical comedyt mutat be a Madách Színház október végén; az új magyar darabban a főszerepet kettős szereposztásban alakító Nagy Sándor és Nagy Balázs mellett több fiatal művészt is megismerhet a közönség. Jegyek és infók lentebb!
Evita musical Sopronban! Jegyek már kaphatóak!
A Madonna főszereplésével világhírűvé vált Evita musical kerül bemutatásra a soproni MKB Arénában, főszerepben Feke Pállal. Jegyek hamarosan!
Vampicon jegyek - 2013- októberében Budapesten a vámpír sztárok
2013. október 26-27 között misztikus sorozatok híres karakterei látogatják meg hazánkat. Előtted a lehetőség, hogy többet megtudj a vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok és démonok uralta világról. Ne felejtsd el mielőbb megvenni a jegyedet, ...
István a király a Békéscsabai Jókai Színházban!
Az István, a király rockopera bemutatójával kezdi a 2013/2014-es évadot szeptember 27-én a Békéscsabai Jókai Színház a Montmartre-i Ibolya című operett helyett - jelentette be Fekete Péter, a színház igazgatója kedden.
Hattyúdal a Republic zenéjével a József Attila Színházban! Jegyek itt!
A Republic zenekar zenéjével kerül bemutatásra a József Attila Színházban egy új komédia. Részletek és jegyek lentebb!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x