Jön a Robbie Williams musical?

Kelt: 2014.04.26

Jön a Robbie Williams musical? „Az a probléma, hogy csak én tudnám hitelesen eljátszani magamat. Nem látok lehetőséget arra, hogy bárki más megbirkózzon ezzel a szereppel, ezért Robbie-nak kell alakítania Robbie-t” – fogalmazott az énekes, aki viccesen hozzátette: „Biztosan több híres hollywoodi színész megpróbál majd közel férkőzni hozzám, hogy szerepet kapjanak a musicalemben.”

Robbie Williams így jellemezte a művészetekhez és leginkább a zenés darabokhoz való viszonyát a lapnak adott interjújában: „Talán azt mondhatom, hogy 49, sőt gyakran 50 %-ban meleg vagyok. Ez meglepően hangozhat, de szeretem a musicaleket, a zenés színházat és sok más dolgot, amit az emberek valamilyen oknál fogva a melegekhez kötnek" – magyarázta Robbie Williams, aki arról is beszélt, hogy már régóta reménykedik abban, hogy valamelyik hollywoodi stúdió megfilmesíti az életét. Az énekes egy zenés filmre gondol, amelyben ő játszaná a főszerepet.

„Az a probléma, hogy csak én tudnám hitelesen eljátszani magamat. Nem látok lehetőséget arra, hogy bárki más megbirkózzon ezzel a szereppel, ezért Robbie-nak kell alakítania Robbie-t” – fogalmazott az énekes, aki viccesen hozzátette: „Biztosan több híres hollywoodi színész megpróbál majd közel férkőzni hozzám, hogy szerepet kapjanak a musicalemben.”

Az énekes elárulta, hogy szívesen kipróbálná magát zenés színpadi darabok producereként is, de a zenés filmek készítése is érdekli. „Ha felkeltettem valamelyik jónevű rendező érdeklődését, bátran keressen fel! Kész vagyok megírni a zenét a filmemhez!" - árulta el.

 Robbie Williams, aki 90-es években a Take That nevű együttessel vált ismertté, 1996-ban szóló karrierbe kezdett. A három Take That album mellett három önálló lemezt is megjelentetett. A Take That dalaiból még musical is készült Angliában és még a Spice Girls musicalnél is hosszabbideig volt színpadon. A hírek szerint 2014-ben a Take That, eredeti felállásban, újra együtt zenél majd, addig azonban Magyarországra is ellátogat: április 25-én, Budapesten lépet fel Swings Both Way Live című műsorával. Aki lemaradt Robbie Williams budapesti koncertjéről annak jó hír, hogy tőlünk Bécsbe megy tovább. A bécsi koncertekre már árulják a jegyeket a www.e-jegyiroda.hu oldalon.

Forrás: Daily Star, Szinhaz.hu

 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon!
Mamma Mia musical Szegeden és Budapesten! A jegyek értékesítése már elindult a szegedi előadásokra. Szereposztás, premier és minden információ, amit tudni lehet a musicalről.
Film készül a Macskák musicalből?
A Macskák musicalből azonban még nem készült film, habár a musical megfilmesítésének jogait már korábban megvásárolta az Universal Pictures.
Eurovíziós Dalfesztivál - Új zsűri lesz 2014-ben A Dalban!
A tavalyi és idei zsűriben egyaránt szerepelt Rakonczai Viktor idén azért nem tag, mert dalszerzőként indul a versenyen.
Britney Spears számok mesélik el Jézus életét?
A bibliai történet és a tinisztárból lett pop ikon, Britney Spears zenéinek találkozása egy musicalben először csak tréfának indult, egy kis kreatív játéknak, ám a sikerre való tekintettel az alkotó, Patrick Blute hamar elkezdte komolyabban venni művét.
A Dirty Dancing Bécsbe érkezik 2014-ben! Jegyek itt!
A Dirty Dancing muical Bécsbe érkezik. A népszerű produkció 2014. szeptember 21-étől október 26-áig megtekinthető a bécsi Stadthalle-ban.
Sweneey Todd musical a Kolozsvári Magyar Operában!
Zenés előadásokkal is készül a kolozsvári színház, így Stephen Sondheim Sweeney Todd című musicaljét Dragos Galgotiu román rendező állítja színpad
Into the Woods (Vadregény) musical a pesti Magyar színházban! Szereposztás és jegyek itt!
2014 tavaszán debütál Budapesten az Into the Woods musical!
Bereczki Zoltán vígjátékban kapott szerepet!
A Függöny fel! című előadás a Centrál Színház új bemutatója lesz. Az előadás rendezője Puskás Tamás. Jegyárak, jegyvásárlás és további részletek egybe gyűjtve!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x